Koszorúzás és fáklyagyújtás

Október 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor a volt Megyeháza dísztermében gyűltek össze a meghívottak, az érdeklődők, fiatalok és idősebbek mint a történelmi súlyú és fontosságú események szemtanúi. Ezekben a borongós, szomorú októberi napokban nemzeti forradalmunk, 1956 országos és helyi, esztergomi eseményeire emlékeztünk.

Az ünnepi megemlékezés a közösen elénekelt Himnusszal kezdődött, utána az Esztergomi Klubszínpad műsora következett. A színpad tagjai a rendezvényhez, és a drámai, történelmi eseményekhez méltó komolysággal és átéléssel adták elő emlékműsorukat. Bakai Ferenc rendező avatott kézzel válogatta össze Mindszenty József bíboros, Faludy György, Gömöri György, Tamási Lajos, Tollas Tibor és Albert Camus írásait, verseit. Az Ars Musica kamarakórus Vereczkei Attila vezényletével Tamás Alajos Imádság háború után és Liszt Ferenc Ave Maria című művét adta elő.

Az irodalmi, zenei felvezetés után Meggyes Tamás Esztergom polgármestere mondott megemlékező beszédet. A ünnepi szónoklatot követően a jelenlévők levonultak a Városháza falán elhelyezett emléktáblához.

Az emléktáblánál Jobbágy Károly A rádió előtt című versét Dzsojtán Dániel, a Szent István Gimnázium diákja megrázó erővel szavalta el. Ezt követően Kodály Zoltán Könyörgés című zeneművét énekelte az Ars Musica kamaraegyüttes.

Esztergom város képviselőtestülete nevében Knapp János alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúját a szépen faragott tábla alatt. Ezután esztergomi polgárok virágokkal, koszorúkkal tisztelegtek az 56-os hősök emléke előtt.

A délutáni program az esztergomi templomokban folytatódott. A főszékesegyházban Baróti István orgonaművész adott koncertet, este a belvárosi templomban ünnepi szentmisét mutattak be.

Október 26-án az ‘56-os forradalom esztergomi mártírjaira emlékeztünk. A Vaszary Kolos Kórház épületén lévő emléktáblánál Esztergom város önkormányzata nevében dr. Kolumbán György képviselő helyezett el koszorút. 17 órakor a Városháza elől fáklyás emlékmenet indult a Sötétkapuhoz. A hallgatóság soraiban néhány szemtanú is állt, akik még emlékeztek az itt lezajlott drámai eseményekre, amikor ezen a helyen forradalmárokat szállító autóbuszra sortüzet vezényelt a karhatalom, jó néhány fiatalembert megsebesítve, s tizennégy életet kioltva. A Sötétkapunál Koditek Pál, a kulturális, idegenforgalmi és sportbizottság elnöke mondott beszédet, felidézve az itt lezajlott drámai eseményeket, ezt követően a képviselőtestület és a civil szervezetek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit az emléktáblánál.

A nemzeti forradalmunk emlékére rendezett ünnepségsorozatot nagy számban tisztelték meg jelenlétükkel az esztergomi polgárok, bizonyítva, hogy a sok év kényszerű elhallgatás után ‘56 emléke, tanulsága ma is elevenen él az emberek szívében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?