Kossuth a fűtőházban

Rozsnyó. Idén tavasszal sem állítják fel a rozsnyói Kossuth-szobrot, továbbra is a város egyik fűtőházának pincéjében marad.

Március 15-én már évek óta ebben a pincében helyezik el koszorúikat a magyar szabadságharcra emlékezők. A szobrot 1945 után döntötték le és távolították el a mai Bányászok teréről (korábban Rákóczi tér), miközben a szobor megsérült. Az alkotást a 90-es évek elején sikerült restaurálni, de máig kérdés, a város mely közterületén kaphatna méltó helyet.

Március közeledtével a rozsnyói magyar szervezetek évente felvetik a szobor ügyét. Az elhelyezést illetően megoszlanak a vélemények. A többség számára elfogadható, hogy a szobor újra a Bányászok terére kerüljön, ám sokan attól tartanak, hasonló sors várna rá, mint korábban a pozsonyi Petőfi-szoborra. Igaz, egy a városban végzett tavalyi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett szlovákok többségének nincs kifogása az ellen, hogy a szobrot ezen a téren helyezzék el. Létezik olyan javaslat is, hogy az alkotásnak a református templom kertjében volna a legbiztonságosabb és legméltóbb helye, igaz, a templom szomszédságában magasodó modern és nem egységes stílusú épületek alkotta összkép miatt kevéssé érvényesülhetne a műemlék.

Az önkormányzat egyik MKP-s képviselője tavaly olyan javaslatot nyújtott be, hogy a szobrot a Rozsnyói Bányászati Múzeum központi épülete melletti parkosított területen kellene felállítani. Ezt a javaslatot a város magyar szervezeteinek képviselői határozottan elutasították. Kardos Ferenc, Rozsnyó polgármestere elfogadhatónak találná a múzeum melletti helyet, ugyanis szerinte a nagyobb méretű műalkotás nagyobb térben jobban érvényesülhet. Beke Zoltán, a Csemadok rozsnyói alapszervezetének ügyvezető elnöke ellenkező véleményen van. „A javaslat azért nem szerencsés, mert a március 15-i megemlékezésen a szobor köré gyülekező tömeg miatt valószínűleg le kellene zárni a főutat, ami egyszerűen lehetetlen” – véli Beke.

Egyelőre tehát sem a város magyar szervezetei, sem pedig a helyi önkormányzat nem hozott döntést a kérdésben. A polgármester nem bízik abban, hogy a jelenlegi önkormányzati testület – amelyben csak két MKP-s képviselő ül – pozitív döntést hozhat a szobor ügyében, ám képviselői indítványra azt a javaslatot is kötelességének tartja beterjeszteni és megtárgyalni, hogy a szobor a Bányászok terére kerüljön – ha ebben a magyar szervezetek is megállapodnak.

Tököly Gábor rozsnyói történész szerint nem a mindenkori képviselő-testület feladata, hogy erkölcsi, politikai és történelmi szempontból latolgassa, elhelyezhető-e a szobor a Bányászok terén. Úgy véli, figyelembe kellene venni és tiszteletben kellene tartani a közel száz évvel ezelőtti döntést, amelyet ráadásul a polgárok akarata és közadakozása előzött meg. „Egy demokratikus országban senkinek sincs joga felülbírálni a közakaratot, mert különben ilyen alapon bármit ki lehet forgatni” – jegyezte meg Tököly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?