Korčok reagált Gyimesi posztjára, amelyben megpróbálta lejáratni őt

Korčok Lavrov

„Ha a farizeizmus virágozna, Ivan Korčok olyan lenne, mint egy botanikus kert” – írta Gyimesi Görgy (Magyar Szövetség) abban a Facebook-bejegyzésben, amelyhez mellékelt képen az államfőjelölt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel fog kezet.

Gyimesi a bejegyzést azt követően tette közzé, hogy Korčok a hétvégén bírálta Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter és Lavrov törökországi találkozóját

A Gyimesi György által közölt képen – amely 2021 szeptemberében, 154 nappal Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtt, New Yorkban készült – Korčok Lavrovval fog kezet.

Ivan Korčok vasárnap este Facebook-bejegyzésben reagált Gyimesi vádjaira, hangsúlyozva, hogy a kép az ukrajnai háború előtt készült, amikor még ő vezette a külügyi tárcát. Emlékeztetett, akkor – több más nyugati vezetőhöz hasonlóan – közölte vele, hogy Szlovákia nem ismeri el a Krím annektálását.

„Igen, találkoztam Lavrovval, és ezt mindenki tudja. Blanárral ellentétben én drámaian más körülmények között. Nem árultam el Szlovákiát, sem a szövetségeseinket, sem a szomszédainkat, ahogy most Blanár tette. Ugyanakkor – ellentétben a jelenlegi kormánnyal – az orosz külügyminiszterrel való találkozóim során egyértelműen kiálltam Szlovákia érdekei mellett” – írta Korčok.

Hozzátette, Oroszország Ukrajna lerohanásával tönkretette kapcsolatait Szlovákiával, amelyet ráadásul 2022 júliusában az ellenségei közé sorolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?