Korčok: Kicsi az esély arra, hogy a vírus Szlovákiából fog tovább terjedni

Ivan Korčok

Szlovákia esetében a legkisebb az esély arra, hogy az állampolgárai kiviszik a vírust külföldre. Ezt hétfőn jelentette ki Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter, miután videokonferencia keretében tárgyalt a cseh, osztrák és magyar külügyminiszterekkel a határokon érvényes korlátozások esetleges enyhítésének összehangolásáról. A TASR hírügynökséget a külügyi tárca sajtóosztálya tájékoztatta.

Korčok elmondása szerint Szlovákia támogatta Magyarország bevonását a határok megnyitásáról szóló tárgyalásokba. Egyben üdvözölte, hogy Magyarország elsőként engedte be a területére a szlovák állampolgárokat a negatív koronavírus-teszt követelménye nélkül. A kormány korábbi határozata értelmében a szlovák állampolgárok legfeljebb 24 órára utazhatnak ki nyolc európai országba, ha megfelelnek a célország által támasztott feltételeknek.

„A környező államok külügyminiszterei tudatában vannak, hogy a mi országunk produkálta a legjobb eredményeket a világjárvány elleni küzdelemben, ezért arra kértem őket, hogy az állampolgáraink Ausztriába és Csehországba is teszt nélkül utazhassanak. Annál is inkább, mert arra van a legkisebb esély, hogy a járvány Szlovákiából terjed tovább. El kell mondani azt is, hogy a partnereink hasonló könnyítéseket várnak tőlünk” – jegyezte meg a külügyminiszter.

Az osztrák, cseh és magyar külügyminiszter arról tájékoztatták szlovák kollégájukat, hogy a határaikat a szomszédos országokkal – Szlovákiát is beleértve – június 15-én tervezik megnyitni.

„Az, hogy Szlovákia hogyan fog állni ehhez a kérdéshez, attól függ, hogy milyen lesz a helyzet a szomszédoknál, valamint azokban az országokban, amelyekkel szintén megnyitják a határaikat” – hangsúlyozta Korčok, aki egyben utalt rá, hogy figyelembe fogják venni a szlovák állampolgárok igényét a horvátországi nyaralásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?