Korčok külügyminiszter is lemond, a tárcát ideiglenesen Naď veszi át

Ivan Korčok
Pozsony |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter benyújtja a lemondását. Erről írásban értesítette Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőt, mivel Brüsszelben van szolgálati úton – tájékoztatott Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője szerdán.

„Szeretném ilyen módon elősegíteni a koalíciós válság gyors megoldását. Szlovákiának sürgősen szüksége van egy rekonstruált, stabil kormányra, amely teljes mértékben a járványkezelésre és az ország problémáinak megoldására összpontosít” – indokolta a lemondását a miniszter.

Korčok Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszterrel együtt az SaS országos tanácsának keddi ülése után jelentette be a kormányfőnek, hogy lemond a posztjáról. A lemondásukat csütörtökön, 14:00-kor nyújtják be Zuzana Čaputová államfőnek.

Tekintettel arra, hogy Korčok szolgálati úton van Brüsszelben, írásban értesítette a kormányfőt a döntéséről, és írásban búcsúzott el a kollégáitól is. „Megtiszteltetés volt önökkel együtt dolgozni. (…) A politika velejárói a mostanihoz hasonló helyzetek is. Más kollégákkal együtt távozunk a kormányból. Kérem, hogy – alakuljon bárhogy is a belpolitika – tegyenek meg mindent a kormányprogram kül- és európai politikát érintő pontjainak betartása érdekében” – üzente Korčok a kormány tagjainak.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter a Denník N-nek adott interjúban megerősítette, hogy Korčok lemondását követően Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen őt bízza meg a külügyi tárca vezetésével.

Kapcsolódó cikkünk

Gröhling benyújtja lemondását

Az SaS korábban ultimátumot adott Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek. Eszerint ha szerdáig nem mond le, az SaS kilép a koalícióból. Matovič vasárnap (március 21.) kijelentette: hajlandó lemondani a miniszterelnöki posztról, de a kormány tagja akar maradni. A lemondását több feltételhez kötötte, többek között Richard Sulík (SaS) miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter távozásához. Szerdán bejelentette lemondását Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter is.

Az államfő kedden szintén lemondásra szólította fel Matovičot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?