Korčok: Csakis akkor lesz vége a háborúnak, ha az oroszok leteszik a fegyvert

korčok k
Budapest |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter szerint amennyiben Oroszország abbahagyja a harcokat Ukrajnában, akkor a háborúnak vége lesz.

Nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában is elhangzik az a vélemény, hogy az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítják az ukrajnai háborút. A szankciók azonban nem a háborút, hanem Ukrajna egzisztenciáját hosszabbítják meg

– mondta Korčok a Central 5 (C5) csoportosulás diplomáciai vezetőinek budapesti sajtótájékoztatóján.

Ismerős lehet számunkra is ez a fajta nézet, leggyakrabban a szélsőséges ellenzéktől és szövetségeseitől hallani. Erre a következő a válaszom: nem, a szankciók egyáltalán nem hosszabbítják meg a háborút

– hangsúlyozta a külügyminiszter.

A tárcavezető szerint Szlovákia érdeke, hogy Ukrajna szuverén állam maradjon.

Ha az oroszok abbahagyják Ukrajna rombolását, a háborút és a szomszédunk területén folytatott harcokat, akkor vége lesz a háborúnak. Ha Ukrajna feladja, az az ország végét jelenti, így Szlovákiának egy teljesen más szomszédja lesz

– tette hozzá Ivan Korčok.

A szerdai találkozóra a Szlovákiát, Csehországot, Magyarországot, Ausztriát és Szlovéniát tömörítő informális C5-ös csoportosulás keretében került sor. Ez a formátum a koronavírus-világjárványra válaszul jött létre, de ma már más aktuális politikai témák megvitatásának platformjaként is szolgál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?