Korčok: Az, hogy Heger nem utazott Kijevbe, biztonsági döntés volt

Ivan Korčok

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter Eduard Heger (OĽANO) kormányfő döntésére, hogy nem utazik Ukrajnába, biztonsági és nem politikai döntésként tekint. Ezt a szerdai kormányülés előtt jelentette ki. A három miniszterelnök ukrajnai látogatását Korčok erős és bátor gesztusnak tartja.

"Ne keressünk politikát ott, ahol nincs. Nem vagyok biztos abban, hogy a kormányfőnek ignorálnia kellene a biztonsági egységektől kapott információkat" - tette hozzá a külügyminiszter, aki szerint Heger nem rejtőzködik. Úgy véli, a biztonságnak megvan a maga szerepe, és a biztonsági erők feladata a miniszterelnök védelme.      

Marian Majer, a védelmi minisztérium államtitkára nem akart találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy más országok miniszterelnökei miért utaztak Kijevbe, és Heger miért nem. Hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja továbbra is nagyon konzisztens: támogatja az orosz agresszióval szemben magát védő Ukrajnát

 Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes szerint a kormányfő biztonsága fontosabb, mint a gesztusok. Kiemelte a konkrét tettek fontosságát. "Szlovákia mindent megtesz azért, hogy segítsünk Ukrajnának" - emelte ki.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter nagyra értékelte a három kormányfő szimbolikus ukrajnai látogatását. Meggyőződése, hogy volt értelme. A szlovák kormányfő döntését tiszteletben tartja.

Heger azután döntött úgy, hogy nem utazik el Kijevbe a cseh, lengyel és szlovén miniszterelnökkel közösen, miután konzultált a biztonsági egységekkel, amelyek "kifejezetten nem tanácsolták" az utat. A látogatás célja az volt, hogy demonstrálják: az EU országai egyértelműen támogatják Ukrajnát.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?