Koppenhágai segítség

Pozsony. A dán parlament valószínűleg nagy többséggel fogja ratifikálni Szlovákia EU-csatlakozását, de az is elképzelhető, hogy egyöntetű szavazás lesz.

Tárgyaltak, majd síeltek. Mikuláš Dzurinda üdvözli Anders Fogh Rasmussent, Dánia miniszterelnökétTASR-felvétel Pozsony. A dán parlament valószínűleg nagy többséggel fogja ratifikálni Szlovákia EU-csatlakozását, de az is elképzelhető, hogy egyöntetű szavazás lesz. Anders Fogh Rasmussen szerint Szlovákia nagyon nagy sikereket ért el Helsinkiben, s az ország számára a csatlakozás leginkább az EU pénzügyi alapjainak és a belső piacnak a megnyitása, valamint a biztonságpolitika szempontjából lesz a legkedvezőbb. A dán miniszterelnök az esetleges EU-ellenzőknek azt üzente, nem felel meg a valóságnak, hogy a kis államok a belépés után elveszítik önállóságukat, hiszen Dánia már harminc éve tagja a közösségnek, s nemzeti identitása sokkal erősebb, mint 1973-ban volt. Mikuláš Dzurinda kiemelte, a két ország lakosság szempontjából majdnem egyenlő, így Dánia sokat segíthet a csatlakozás során. A kétoldalú kapcsolatok is egyre erősödnek, ezt támasztja alá az is, hogy Dánia volt az első skandináv ország, mely megnyitotta nagykövetségét Pozsonyban, több tucat dán cég van jelen Szlovákiában, s az északi országba irányuló szlovák export tavaly hatvan százalékkal nőtt. Az iraki krízissel kapcsolatban hasonló véleménye van a két ország vezetésének; a térségben tevékenykedő nemzetközi csapatok jogi státusát ENSZ-döntéssel kellene megerősíteni. A két miniszterelnök a tárgyalások után tegnap este az Alacsony-Tátrában síelt. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?