Koporsó került a parlament elé

<p>Délután háromtól négy óráig tüntettek a magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok képviselői a szlovákiai parlamentnél a kisiskolák megvédése kapcsán. A demonstráció jelképesen egy koporsó elhelyezésével zárult le a törvényhozás épülete előtt - áll a Kerekasztal Új Szó Online-hoz eljuttatott sajtóközleményében.</p>

Az eseményre, melyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok, valamint a Híd és az MKP közös erővel szervezett meg, a becslések szerint három-négyszáz személy látogatott el, többen transzparensekkel és buszokkal érkeztek. Az akciót a kisiskolák megvédése érdekében hívták össze, méghozzá annak kapcsán, hogy az oktatási minisztérium 245/2008-as számú, szerda délután tárgyalt törvénymódosítása értelmében megváltoznának a kisiskolák osztálylétszámára vonatkozó előírások. Ez az intézkedés a finanszírozási szabályok módosításával együtt már rövid távon is a megszűnés szélére sodor több iskolát, hosszú távon pedig akár teljesen le is építheti a régiókat.

Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a demonstráción kijelentette, veszélyben van a kisiskolák léte. Pék rámutatott, a kormány nem fektet be elegendő pénzt az iskolaügybe. Elmondta, egyetért azzal, hogy hatékonyan kell finanszírozni az iskolákat, de az oktatási tárca tervezete egyáltalán nem veszi figyelembe az intézmények jellegzetességeit. A törvénymódosítás azokban a régiókban okozza a legnagyobb problémákat, ahol szlovák és magyar iskolák is működnek,
Érsek Árpád (Híd) arra mutatott rá, hogy az iskolák központi szerepet játszanak a községek életében, a Híd pedig nem fogja megszavazni a tervezetet más ellenzéki pártokkal egyetemben. Elmondása szerint nem jelent spórolást a kisiskolák megszüntetése, hiszen az utaztatásra is sok pénzt kell fordítani és kiszámlázva sincs az intézkedés hatása.

A.Szabó László (MKP) szimbolikusan is az iskolákat búcsúztatta beszédében, utalva arra, hogy a parlament eltemetheti az intézményeket. A hóhér és a sírásó egy személyben, aki az iskolaügyi miniszter, luxusnak tartja azokat, amit Szlovákia nem engedhet meg – fejtette ki. A politikus rámutatott, a kisiskolák kérdését nem csak gazdasági szempontból kell megítélni. Helyrehozhatatlan károkat okoz az iskolaügy a reformmal – jelentette ki A.Szabó.
Ondrej Dostál polgári aktivista szintén beszédet mondott a rendezvényen. Feszes felszólalásában kifejtette, kijelentette, hogy a nyelvhasználat egy fontos alapjog, s a kisebbségek tolerálása is nagyon fontos.
Az utolsó felszólalás Martin Poliačik (SaS) nevéhez kötődik, aki spontán nyilvánult meg a rendezvényen. A liberális képviselő arra mutatott rá, hogy a kisiskolák megtartásának ügye túlnyúlik a nemzetiségeken, s az új szabályok az alternatív oktatást és intézményeket is veszélybe sodorhatják.
Az akció végén a kisiskolák koporsóját a diákszervezetek vezetői a parlament elé vitték, hogy a képviselők – ha tényleg ezt akarják – a szavazással beleverjék az utolsó szöget. Az érintetteket a rendőrök igazoltatták, de komolyabb nézeteltérésre nem került sor, eközben a pódiumnál felsorolták a megszűnés által fenyegetett települések neveit.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?