„Könyvmoly alkat vagyok!”

Középiskolás korában egyetemista társaival, bizonyos Rajk, Révay, Haraszti Miklós, Pethő Iván, Bauer Tamás urakkal (ugye ismerősek a nevek, egy később megalakult párt, az SZDSZ-ből), együtt meg akarta dönteni a rendszert, de tulajdonképpen egy jobb szocializmust terveztek. A szervezkedésre a rendszer lecsapott, társai börtönbe kerültek, csak ő úszta meg egyedül, ő is csak azért, mert még fiatalkorú volt. Ezek után nem vették fel az ELTE bölcsészkarára, a jogi karra viszont bejutott, amit el is végzett. Az egyetem előtt letöltötte katonai szolgálatát, egy évig volt a „néphadsereg foglya” Kalocsán.

Származásáról elmondta, hogy bécsi és pécsi ősei vannak. Atyai ágon bécsi zsidó családból származik, anyai ágon pedig pécsi középosztálybeli kereskedők az ősei, cipőboltjuk volt a városban. A család egyik ága a felvidéki Homonnáról származik, ők izraelita szeszmérők voltak egykoron. A nagypapját Vámos Mózes Móricot Auschwitzban végezték ki nagyanyjával és több rokonnal együtt.

Az EU csatlakozás idején Párizsban volt, ahol az egyik novelláskötetét adták ki. A könyv bemutatója a Magyar Intézetben volt, ahol francia feliratozással levetítették a Csók, Anyu című filmet is, melyet ugyancsak ő írt. „Remekül éreztem magam, fölkerestem a város „szent” helyeit, a Hotel de Flandre-tól a Café de Flore-ig. Ott töltöttem azt a napot is, amikor „európaiak” lettünk. Én persze úgy éreztem, eddig is az voltam, de papírom nem volt róla.”

Vámos Miklós szerint utazni akkor jó, ha arra a helyre térhetünk vissza, ahol már egyszer jártunk. Az utazások, különösen Párizs, mindig írásra inspirálják az írót, Franciaországban zöld tintával írt, de egyébként számítógépet használ az íráshoz. Hogy miért épp zöld tintával? „Majmolom Kosztolányit!” – mondta Vámos. Ebből a tintából nagy készletei vannak otthon, akárcsak töltőtollból is, amiket gyakran, könnyelműen elajándékoz.

Jelenleg csak az írással foglalkozik. Márkez meg én címmel Gabriel García Márquezről ír regényt, mellette az Élet és Irodalomba publikál rendszeresen. Volt már színigazgató és könyvkiadót is vezetett. Most a televíziózást is abbahagyta. Nem neki való, ő egy szerény könyvmoly típusú ember – mondta – akit csak úgy eltalált a siker. Állítja, sohasem törekedett arra, hogy tv műsora legyen. A népszerűséget is ő vette észre legkésőbb, persze ez megdöbbentő volt: „Emberek jöttek velem szemben az utcán kitárt karral, én hátranéztem, hogy kihez indulnak... Volt olyan, hogy a zakómat tépték le rólam, vagy a nyakkendőmet akarták mindenáron elvenni tőlem... Én a nagyobb embertömeget is nehezen viselem. Ha most egy kisebb csoportban beszélgetnénk, egyáltalán nem biztos, hogy én vinném a szót. Arról minek beszéljek, amit már úgyis tudok...”

Varga Péter, a beszélgetés vezetője a díjairól is kérdezte. A legbüszkébb a Fitz díjra, mert azt könyvtárosoktól kapta. Különösebben az sem izgatná, ha Kossuth-díjat kapna. Kamaszkorában megígérte egy lánynak, hogy 50 éves korára Nobel-díjas lesz, de most, hogy az általa nagyra becsült Kertész Imre elnyerte ezt a címet, ezzel Magyarország kipipálódott, így sok esélye nem maradt. „Igaz, a lány azóta már Svédországban él, talán ő közbenjárhatna érdekemben a díjat odaítélő bizottságnál” - mondta ironikusan Vámos.