Könyv a Hedvig-ügyről

<p>A héten jelenik meg munkatársunk, Vrabec Mária Hedvig című riportkönyve a Malina Hedvig-ügyről. Az ihletet az újságírókkal, az ügyvéddel és Hedviggel folytatott beszélgetések adták.</p>

„Úgy gondolom, aki ezt az ügyet nem figyelte napról napra, annak már nem lehet áttekintése róla, mert annyira szövevényes. Hedvignek, meg az ő pártján állóknak, az ügyvédjének és a pszichiáterének nem is volt különösebb tere arra, hogy mindent részletesen elmagyarázzon, ráadásul az emberek fejében az maradt meg, amit a közjogi méltóságok mondtak az ügyről” – mondta Vrabec Mária. A könyv minden fejezetének elején kronológia, időrendi összefoglaló található arról, mi történt az adott időszakban. „Utána elmondja Hedvig, hogyan élte át ezt az időszakot. Majd amikor belépnek a történetbe, amikor szereplőivé válnak az egésznek, akkor elmondja az ügyvéd és a pszichiáter is, hogyan látta az eseményeket, milyen hatást gyakorolt rájuk. Lényegében egy autentikus összefoglalóról van szó” – mondta a szerző.

A könyv bemutatója szerda délután lesz a fővárosi Tatra Centrum Al dente étteremben. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?