Könnyen terjed a madárinfluenza vírusa

Az elmúlt napokban több európai országhoz hasonlóan Szlovákiában is felbukkant a madárinfluenza. A betegség Pozsony és Kassa mellett a Komáromhoz közeli Nagykeszin is felütötte a fejét.

Az elmúlt napokban több európai országhoz hasonlóan Szlovákiában is felbukkant a madárinfluenza. A betegség Pozsony és Kassa mellett a Komáromhoz közeli Nagykeszin is felütötte a fejét. Az utóbbi eset azért érdekes, mert vadon élő hattyúk között tarolt a vírus, holott a háziszárnyasok sokkal fogékonyabbak rá. Utánajártunk, milyen veszélyt jelent a lakosságra a betegség.

A legfrissebb hírek szerint a három eddig ismert gócponton kívül máshol az országban még nem ütötte fel a fejét a vírus, melyet a szakértők szerint általában a vadmadarak terjesztenek. A vadon élő madárpopuláció ugyanis nagyrészt immunis a vírusra, ám hordozó lehet, klinikai tünetek nélkül.

Csicsai Gábor mezőgazdasági államtitkár, aki egyébként állatorvosként praktizált, lapunknak megerősítette, egyelőre nincs több regisztrált gócpont. „Az állategészségügyi szolgálat több bejelentett elhullott állattetemet vizsgált meg, ám egyik sem mutatott pozitív eredményt a vírusra” – mondta az Új Szónak.

Az államtitkár azt tanácsolja: ha elhullott állatot találunk, ne nyúljunk hozzá, hívjuk inkább az állatorvosi szolgálatot. A vírus ugyanis kifejezetten könnyen terjed, külső környezetben is életben marad akár egy hónapon át – az elhullott madár tolla, vagy a testüregeiből kifolyó váladék is fertőzi a környezetet, és aki ezekhez hozzáér, tovább viheti a fertőzést. A szakemberek a bejelentés után védőöltözetben szállítják el az állatot, és fertőtlenítik a területet, nehogy más állatok továbbvigyék a vírust.

Elkerülhetetlen karantén

Az állattenyészeteknél sokkal bonyolultabb a helyzet: itt az állatorvosok karantént rendelnek el, és ha fertőzésgyanú merül fel, akkor sem állatokat, sem embereket nem engednek a közelbe. A mintákat Zólyomban vagy Pozsonyban, specializált laboratóriumokban vizsgálják, és ha negatív az eredmény, feloldják a karantént. Komoly azonban a gond, ha pozitív a minta. A háziszárnyasok rendkívül érzékenyek a madárinfluenzára, a betegség terjedése 80-90 százalékos, mortalitása 50 százalék felett van. Gyógymód nem létezik rá, ezért az adott tenyészetben a betegség eliminálása miatt az összes szárnyast el kell pusztítani. Ezután egy nagyon alapos biológiai fertőtlenítési folyamat következik, melyre a vírus szerencsére nagyon érzékeny. A fertőtlenítés után minimum egy hónapig nem telepítenek be biológiailag fogékony állatfajt, az ügy csak ezután tekinthető lezártnak – mondta lapunknak Csicsai. Az ilyen fertőzéseknek a gazdasági hatása is jelentős lehet, főleg, ha nagy állományú, több tízezres tojótyúk- vagy húscsirketenyészetekben azonosítják a vírust – ilyenkor az egész állományt el kell pusztítani. A betegség terjedését nemcsak állatok, hanem emberek is elősegíthetik. „Ezért léteznek rendkívül szigorú higiéniai szabályok a tenyészetekben. Nagyon kemények az infektológiai előírások, szigorú a biztonsági rendszer, a vadon élő madaraktól hermetikusan elzárják az állományt – itt főleg rágcsálók miatt, vagy emberi mulasztás folytán juthat be a betegség” – magyarázta az államtitkár.

Az sem könnyű helyzet, ha szabadon élő állatoknál üti fel a fejét a fertőzés, mint például a nagykeszi hattyúknál. A betegség jeleit mutató állatokat befogják és likvidálják, és ha pontosan be tudják határolni a fertőzött területet, ott is fertőtlenítésre van szükség. Ez azonban nagyon nehéz, mert a szabadon élő madarak szabadon mozognak nagy területen.

Csicsai szerint Szlovákia három gócpontjával még a szerencsésebb országok közé tartozik, súlyosabb volt a helyzet Csehországban, vagy épp Magyarországon, ahol tavaly év végén a H5N8 vírustörzset azonosították Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Hasonló járvány 2006-ban is volt, akkor a H5N1 vírus az emberre is veszélyt jelentett, a H5N8 azonban nem ilyen.

Hatékony ellenőrzések

A vírus ugyanakkor rendkívül gyorsan képes mutálódni, és bár kicsi az esélye, de fennáll a veszély, hogy egy olyan törzs fejlődik ki, mely már veszélyesebb lehet az emberre nézve is. A tünetek súlyossága is változó lehet: járhat egyszerű influenzatünetekkel, de vannak olyan mutációk, melyek könnyen terjednek, és magasabb mortalitással rendelkeznek – a nagyon fiataloknál, vagy a betegségben szenvedő, legyengült immunrendszerű időseknél akár fatális következményekkel is járhatnak. „Szerencsére ennek az esélye abszolút minimális, nem szabad túlértékelni a veszélyt, ám semmibe venni sem lehet” – mondja Csicsai. Hasonló ajánlások szerepelnek Ján Mikas országos tiszti főorvos ajánlásaiban. Mikas szerint fontos betartani az alapvető higiéniai szabályokat, gyakran kell kezet mosni, de ami nagyon fontos, ne érjünk az elhullott állatokhoz. A vírus az orrunkon és a szájunkon, vagy kötőhártyánkon keresztül is bejuthat szervezetünkbe. A betegség hirtelen jelentkezik, fejfájással, hidegrázással, magas lázzal, izom- és ízületi fájdalommal, köhögéssel. Lappangási ideje 7-10 nap is lehet, kezelése szimptomatikus.

Csicsai szerint a lakosságnak nem kell attól tartania, hogy fertőzött hússal vagy tojással találkozhat a boltok pultjain. „Ennek esélye elenyésző, csaknem nullával egyenlő. Az állategészségügyi és élelmiszeripari ellenőrzések nagyon szigorúak. Az első elhullásoknál azonnal leállítják a hús és a tojás szállítását, a forgalomba hozott termékeket pedig azonnal visszavonják” – magyarázta.

A piacokon azonban óvatosabbnak kell lenni. A gazdáknál fontos, hogy betartsák a szakmai előírásokat, az ellenőrzött piacokon Csicsai szerint elhanyagolható eséllyel lehet gond a termékekkel. Probléma a nem bejelentett feketetenyészetekben lehet, elsősorban az alkalmi „vadpiacokon” találkozhatunk innen származó termékekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?