Konfliktust szülhet a roma problémakör kezeletlensége

Pozsony |

<p>Konfliktushoz vezethet, ha Szlovákiában nem kezdik el kezelni a roma probémakört – véli két politikai elemző, Michal Horský és Ján Baránek. Abban is egyezik a véleményük: minden eddigi kormány felelős, hogy eddig nem foglalkoztak a gondokkal.</p>

Baránek szerint a növekvő feszültség összefüggésben van a roma népesség számának a növekedésével is, s hogy e populáció idősebb nemzedéke nem rendelkezik kellő készségekkel a munkavégzés terén. „Ha ezt a problémát nem fogják megoldani, véresen fog végződni” – hangsúlyozta a politológus. Megjegyezte: ha az állam nem védi meg a polgárait, akkor magukat fogják megvédeni, vagyis – Magyarországhoz hasonlóan – különféle szervezetek jönnek majd létre. „S ugyanez következhet be a romák oldalán is” – mondta Baránek.

Ha elmaradnak a komoly intézkedések, Horský szerint a szélsőségek vehetik át e problémakör kezelését. „Másfelől a romák úgy fognak védekezni, ahogyan a 60-as években az afroamerikaiak a szegregáció ellen: konkrét lépések egész sorával, beleértve a benzinkutak felgyújtását is” – vélekedett.

Michal Horský szerint a kormány részéről ügyes marketingfogás, hogy Peter Pollák (OĽaNO) romaügyi kormánybiztossá váló kinevezésével megszabaduljon a problémától. S bár hiszi a kormány és az OĽaNO jóindulatát is, a jó eredményben nem hisz.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?