Konferencia a vállalkozásfejlesztésről

Párkány. November 20-án , negyed kilenc órai kezdettel a Thermál Szállóban nemzetközi konferenciát rendez a Déli Régió ipartestülete. Téma: vállalkozás a huszonegyedik században és az EU-ban, mottója pedig: versenyképesség az EU-ban.

Párkány. November 20-án , negyed kilenc órai kezdettel a Thermál Szállóban nemzetközi konferenciát rendez a Déli Régió ipartestülete. Téma: vállalkozás a huszonegyedik században és az EU-ban, mottója pedig: versenyképesség az EU-ban. A rendezők főleg a régió kis- és középvállalkozóit várják a fórumra, de az önkormányzatok képviselőit és a polgármestereket is, hiszen nem mindegy, hogy a csatlakozás küszöbén milyen feltételek biztosítottak és adottak egy-egy vállalkozás fejlesztéséghez-mondta el lapunknak Vincze Tibor, az ipartestület elnöke. A tanácskozás előadásai is zömében erről szólnak majd. A gazdasági minisztérium kis-és középvállalkozásokért felelős nemzeti ügynöksége tartja az első tájékoztatót az uniós pályázati lehetőségekről, majd pedig Szabó Elena jogász ad elő arról, hogy miképp befolyásolják az új uniós jogszabályok a hazai vállalkozásokat. Az OTP Bank kis-és középvállalkozóknak ajánlott pénzügyi csomagjait is bemutatják, és ezt követően Somogyi István, az OMEGAGLEN budapesti vezetőképző központ igazgatója ad elő, Változások menedzselése a közép-európai régióban-címmel. A kis- és középvállalkozások új marketingkihívásait pedig Hoványi Gábor professzor, a pécsi egyetem tanára foglalja össze. Vincze Tibor szintén a csatlakozás hatásait elemzi majd, és még egy előadás hangzik el az EU humánerőforrás-politikájáról. A maga nemében első ilyen regionális tanácskozáson a komáromi székhelyű szolgáltató tanácsadó iroda, az ERPIC is bemutatkozik majd. Délután öt órakor pedig az ipartestület tizedik születésnapját ünneplik meg, ahol az elmúlt egy évtizedet is kiértékelik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?