Konferencia a holokausztoktatásról

Egyébként szinte minden tantárgyba beépíthető, hiszen talán nincs is olyan terület, ahol a zsidóság ne alkotott volna valami fontosat: a tudománytól az irodalomig a magyar kultúra szerves részévé váltak.

Számos kitűnő módszer és program született már, ezeket mutatták be május utolsó két napján és június 1-jén Komáromban a holokauszt oktatásával foglalkozó szakemberek a szlovák és magyar gyakorló pedagógusoknak, valamint a téma iránt érdeklődőknek a Komáromi Zsidó Hitközség Pinchas leb Frieden Oktatási Központja által szervezett Ways – Utak – Cesty címmel megtartott háromnapos tanácskozáson. A konferencia szlovák és magyar nyelven folyt, a szinkrontolmácsolást a ma Budapesten élő, Vágsellyéről származó Vadász Magda végezte mesteri módon. Sok egyéb mellett a program része volt a dél-komáromi Jókai Mór Gimnáziumban látható Anne Frank-vándorkiállítás megtekintése is, ám itt rendhagyó módon nem pedagógusok kalauzolták a látogatót, hanem Anne Frank kortársai, maguk a diákok. A koncentrációs táborban mártírhalált halt Anne életéről szóló dokumentumfilmet ugyancsak ők vezették be. A vándorkiállítással kapcsolatos tapasztalatokról a program irányítója, Hédi Fanni egyetemista számolt be a konferencia résztvevőinek. Ő egyetemistaként a budapesti Holokauszt Emlékközpont önkéntes munkatársa, s maga is részt vett a tárlatvezető diákok képzésében. Az Anne Frank életét bemutató magyar–angol nyelvű kiállítás anyaga könnyen mozgatható, ennek köszönhetően már több iskolában is bemutatták, s a kiállítás megtekintése után számos diák elolvasta Anne naplóját. A szóban forgó konferencián a két főszervező, a komáromi házigazda Paszternák András és Tamás is bemutatta közös oktatási programját, amellyel már több dél-szlovákiai iskolában megfordultak, de készítettek oktatási programot pedagógusok és felnőttek számára is.

A ma alig több mint ötven tagot számláló Komáromi Zsidó Hitközséggel kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk, hogy a környékbeli zsidóság egyfajta szellemi központjának tekinthető, havonta – már tizenkét éve – megjelenő Hitközségi Híradójuk a széles környék eseményeinek egyfajta krónikájává vált, előfizetőik vannak szerte a világban. Létrehoztak egy, a komáromi és a környékbeli zsidóság történetét bemutató múzeumot, valamint a zsidóság kultúrájához, történetéhez kapcsolódó gazdag könyvtárat is. A holokauszt előtt virágzó komáromi hitközség 2170 tagot számlált, közülük több mint kétezren mártírhalált haltak. A komáromi zsidóság külön tragédiája, hogy 1945 januárjában a helyi nyilasok 114 zsidót gyilkoltak meg, zömüket a Dunába lőtték. E szörnyűségek ellenére az antiszemitizmusnak ma is vannak hívei a városban. A zsinagóga falán 1992-ben felavatott holokauszt-emléktáblát ellopták, a 2005-ben elhelyezett új emléktáblára az idén horogkeresztet festettek, s ami különösen aggasztó: akad olyan középiskolai tanár, aki nem hajlandó átlépni a zsinagóga küszöbét diákjaival, s óráiról szinte elmaradhatatlanok a zsidóellenes megjegyzések… és sajnos még folytathatnánk a sort.

E tények is bizonyítják, mennyire aktuális és fontos volt a szóban forgó konferencia megszervezése. A már említetteken kívül mindegyik bemutatott oktatási módszer megérdemelné, hogy szóljunk róla, ez terjedelmi okokból nem áll módunkban. Megtudhattuk például, hogy létezik módszer az óvodások játékos holokausztoktatására is, erre már egy cseh nyelvű kísérleti segédkönyv is született Egy kisfiúról, aki nem akart szám lenni címmel. Valamennyi előadó hangsúlyozta, hogy a holokausztoktatást nem lehet az üldözéssel, a szörnyűségek bemutatásával kezdeni (hiszen sokan azt sem tudják, kik is tulajdonképpen a zsidók, miben különböznek a többségi társadalomtól), előbb meg kell ismertetni a diákokat a zsidóság történetével, kultúrájával stb. Ez utóbbiakkal kapcsolatban is több előadás elhangzott a konferencián, például Simon Attila történész Magyarok, zsidók, csehszlovákok – pillanatképek az első Csehszlovák Köztársaság időszakából című előadása, vagy Kovács Tamás budapesti történész beszámolója a komáromi régió zsidóságának történetéről a vészkorszak idején.

Számos körültekintően és alaposan kidolgozott s már a gyakorlatban alkalmazott jól bevált módszerből lehet tehát válogatni, szakmai tanácsokért is van kikhez fordulni. Milyen kár, hogy bár több mint 200 iskolába küldtek a szervezők meghívót, a konferencián aránylag kevés hazai pedagógus vett részt, ám Magyarországról többen is eljöttek. Legyünk azonban optimisták: bízzunk benne, hogy sok pedagógus tartja fontosnak ezt a kérdést, és kritikusan lépnek fel az antiszemitizmussal és a holokauszttagadással szemben. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy magyar kisebbségiként ránk is ránk sütötték a kollektív bűnösség bélyegét (és a szlovák politikusok zöme ma is méltatlanul viszonyul mind az ún. szlovák–magyar lakosságcsere, mind a magyarok Csehországba történt deportálásának kérdéséhez), s az is meglehet, hogy sokunk szüleit, rokonait vagy ismerőseit talán éppen azzal a marhavagonnal deportálták annak idején Csehországba, amelyben egykor a halálraítélt zsidókat szállították embertelen körülmények között a koncentrációs táborok felé. Ők szerencsére visszatérhettek, sok zsidó gyermek és felnőtt azonban soha. Már emiatt is szolidárisabbaknak kell – kellene – lennünk a zsidósággal és minden más kisebbséggel szemben.