Komoly változás a jogosítványoknál: ez Önt is érintheti!

gépjárművezetői jogosítvány

A 65 évnél idősebb járművezetőknek orvosi igazolással kell rendelkezniük arról, egészségi állapotuk megengedi-e, hogy volán mögé ülhessenek.

A 65 év feletti járművezetőknek a jogosítványuk mellett orvosi igazolással kell rendelkezniük arról, hogy vezethetnek – ennek tényét a rendőrség ellenőrzi.

A koronavírus-járvány idején a sofőrök mentesültek e kötelezettség alól, nem kellett megújítani az orvosi igazolást, amennyiben az lejárt.

A helyzet azonban megváltozott: augusztus 1-jétől a hatályos közúti közlekedésről szóló törvény módosítása lépett érvénybe, amely kötelezővé teszi az orvosi vizsgálatot az idősek számára.

A járművezető egészségügyi alkalmasságáról a háziorvos állít ki igazolást, amely rendelkezhet kitételekkel is, például lesznek majd olyan idős sofőrök, akiket eltiltanak az éjszakai vezetéstől, vagy éppen attól, hogy 50 kilométeren túl ne közlekedjenek állandó lakhelyüktől.

(tasr, noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?