Kollár: Várhatóan szeptemberi választás lesz, a Sme rodina korábbit is támogatna

Boris Kollár

Várhatóan szeptemberben kerül sor az előre hozott választásra, más dátum támogatásához feltehetően nem lenne meg a szükséges 90 szavazat – jelentette ki Boris Kollár, a Sme rodina elnöke az SaS-szel tartott hétfői megbeszélés után. Megerősítette, hogy a szavazás kedden 17 órakor lesz.

„Minden valószínűség szerint szeptemberben lesz a választás” – jelentette ki Kollár az SaS álláspontjára hivatkozva, mely szerint nem támogat más időpontot, hacsak nem lesz újabb koalíciós megegyezés. „Igen, ez hosszú idő, de jobb, mintha egy egész év lenne” – válaszolta Kollár arra a kérdésre, mennyire legitim eljárás egészen szeptemberig várni, hiszen csak ideiglenesen megbízott kormánya van az országnak.

Leszögezte, hogy a Sme rodinánál nem lesz pálfordulás, ha nem vétózta korábban a szeptemberi dátumot és egyetértett vele, akkor most már megszavazza. Ugyanakkor hozzátette, közölte a koalíciós partnerekkel, hogy ha lenne megfelelő támogatottsága korábbi időpontnak is, a mozgalma megszavazná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?