Kollár üdvözli az élvonalban dolgozók jutalmazását

Boris Kollár

Boris Kollár (Sme rodina) parlamentelnök üdvözli a kormány lépését, melynek értelmében 50 millió eurót különítenek el az élvonalban dolgozók részére, vagyis azoknak, akik a járványhelyzet idején kockázattal járó munkát végeztek. Ezt hétfőn jelentette ki a Besztercebánya megyei útja során.

„Üdvözlöm a lépést, azt gondolom, hogy a kormány egy nagyon jó lépést tesz az emberek felé, és ha egy ekkora összeget sikerült megtakarítania, illetve az embereknek adnia, az komoly segítséget jelent. Ez a kormány egyértelmű állásfoglalása, amellyel jelzi az embereknek, hogy segíteni akar nekik” – mondta az újságíróknak. Emlékeztetett: ha a kormánynak sikerül valamit megspórolnia, azt nem költi el értelmetlenül, hanem szétosztja az adófizetők között.

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő pénteken (augusztus 14.) tájékoztatott arról, hogy pénzt különítenek el az élvonalban dolgozók részére. A pénzt orvosok, egészségügyi nővérek, katonák, rendőrök, tűzoltók és a szociális intézetek alkalmazottai között fogják szétosztani.

A kormányfő elmondta: a gazdasági és az egészségügyi helyzet kedvező alakulása miatt döntött így. A pénzt az egészségügyi, védelmi és a belügyminisztérium, valamint a munkaügyi tárca fogja szétosztani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?