Kollár elképzelhetőnek tartja a szakértői kormány támogatását

kollar k

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök elképzelhetőnek tartja, hogy képviselői bizalmat szavaznak a szakértői kormánynak, de előbb még látni akarja a programnyilatkozat végső változatát. Ezt az Ódor Lajos kormányfővel folytatott keddi megbeszélést követően jelentette ki.

Kollár kiemelte a kormányfő pragmatizmusát. Elmondta, hogy Ódor június 12-13-ig szeretné véglegesíteni a kormányprogramot. A parlament következő rendes ülése június 13-án kezdődik. „Rögtön az ülés elejére soroljuk” – tette hozzá.

Kollár rámutatott, bár a kabinetnek nincs módja arra, hogy jelentős számú törvénytervezetet dolgozzon ki, de az uniós alapok felhasználása és a helyreállítási terv teljesítése terén előrelépést érhet el. Mint mondta, határozott lépésekre lesz szükség például a rázsochyi kórház építésével kapcsolatban. Dicsérte Ódor pragmatizmusát. „Nagyon határozott lesz, és nyílt” – fűzte hozzá.

A kormányprogram kapcsán azt is ismertette a kormányfő Kollárral, hogy minden miniszternek három rövid távú, és három hosszú távú tervet kell kidolgoznia, szerinte ez utóbbiak az új kormánynak jelentenek majd útmutatót, ezt is gyakorlatias megoldásnak tartja. Személyes elvárásokat nem közölt a kormányfővel, és kellemesen meglepte a hozzáállása. „Látni, hogy nem a politika világából jött, hanem a gyakorlati életből” – szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?