Kollár: Az értelmetlen háborúkban kioltott emberi életekre emlékezünk (FOTÓK)

Kollár: Az értelmetlen háborúkban kioltott emberi életekre emlékezünk (FOTÓK)

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök is megemlékezett a háborús veteránokról.

„Napjainkban ez még inkább aktuális, hiszen tudjuk, hogy a szomszédban háború dúl, és mindkét ország katonái és civiljei ismét értelmetlenül halnak meg. Nagyon sajnálom” – fogalmazott Kollár, miután koszorút helyezett el a Pozsonyligetfalu – Köpcsény katonai temetőben.

Hozzátette, az orosz agresszió ellen határozottan fel kell szólalni, és tovább támogatni Ukrajnát, hogy ellen tudjon állni Oroszország értelmetlen támadásának.

Galéria

A háborús veteránok napjáról világszerte megemlékeznek november 11-én. 1918-ban ezen a napon, 11 óra 11 perckor, az első világháborút lezáró fegyverszünet aláírásakor jelképesen eldördült az utolsó sortűz.

A veteránok szimbóluma a pipacs lett. A nyugati fronton elesett katonák sírját vörös virágok borították. Néhány országban a vörös pipacs napjának is nevezik a veteránok napját, a virág kitűzésével a katonák hősiességére emlékeznek az emberek, és leróják tiszteletüket.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?