Kolíková: Csak parlamenti határozattal lenne lerövidíthető a választási ciklus

Mária Kolíková

Mária Kolíková (SaS) képviselő, volt igazságügyi miniszter javaslata szerint csak parlamenti határozattal lenne lerövidíthető a választási ciklus, az ilyen javaslat beterjesztését legalább a törvényhozás ötödének, vagyis 30 képviselőnek kellene támogatnia. Kolíková az alkotmánymódosításról szóló vitában terjesztette elő a javaslatot, rajta kívül még 20-an jelentkeztek felszólalásra, több módosító indítvánnyal.

„Ez jobb megoldás, mint az eredeti előterjesztés, amely szerint népszavazás útján is lerövidíthető a parlamenti ciklus. Az pedig megfelelő biztosíték a politikai visszaélések ellen, hogy a képviselők legalább ötödének kell támogatnia a javaslat beterjesztését” – érvelt Kolíková. Javaslata szerint a határozatnak azt is tartalmaznia kellene, mikor kerül sor az új választásra, és azt a határidőt, ameddig a házelnöknek azt ki kell hirdetnie.

Kolíková javaslata a jelenlegi választási rendszer Alkotmányba foglalását is tartalmazza, eszerint marad az arányos választási rendszer és az országos választási lista.

Ľuboš Blaha (Smer) szerint mindez a demokrácia megcsonkítása, kifogásolja, hogy népszavazással nem lenne lerövidíthető a választási ciklus. Erik Tomáš (frakció nélkül) szintén ezt, valamint a választási rendszerre vonatkozó javaslatot bírálta. Tomáš szerint a kormánykoalíció be akarja betonozni magát és ignorálja a régiókat.

Richard Sulík, az SaS elnöke ezt követően sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártjának mind a 20 képviselője megszavazza az alkotmánymódosítást, valamint a szeptember 30-i előre hozott választásról szóló javaslatot. Bírálta a Smert és a Hlast, amiért képviselői nem akarják támogatni a módosítást. Kolíková hozzátette, hogy javaslatai a lehető legegyszerűbb megoldást jelentik, és a volt négy kormánypárt kompromisszumos megegyezésével jöttek létre, beleértve az OĽaNO választási rendszerrel kapcsolatos feltételét. Kolíková szerint az Alkotmánybíróság határozata is kimondta, hogy nem szokványos az alkotmányba foglalni, hogy népszavazással is lerövidíthető a parlamenti ciklus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?