Kolíková: Az Alkotmánybíróság az egyetlen út a Btk-módosítás megállítására

kolikova k

A Btk-módosítás által bevezetett változások leállításának egyetlen módja az volt, hogy az államfő az Alkotmánybírósághoz fordul – jelentette ki Mária Kolíková, az SaS képviselője. A párt helyesli, hogy Zuzana Čaputová aláírta a törvényt, és a taláros testülethez fordul miatta. Ha megvétózta volna a módosítást és az visszakerül a parlamentbe, az Alkotmánybíróságnak nem maradt volna ideje arra, hogy a hatályba lépése előtt döntsön róla.

„Az egyetlen lehetőség a törvény megállítására minél hamarabb Alkotmánybírósághoz fordulni” – hangsúlyozta Kolíková, ezért egyetért az államfő döntésével. Szerinte a módosításnak olyan sok buktatója van, hogy ez elegendő lesz a hatályba lépésének felfüggesztéséhez, sőt a módosítások megszüntetéséhez.

Kolíková abban is egyetért az államfővel, hogy nem létezik semmilyen jogi akadály, ami miatt az Alkotmánybíróság ne foglalkozhatna a beadvánnyal. Még akkor sem, ha a módosítás esetleg nem jelenik meg addig a törvénytárban. Kíváncsian várja, hogy a törvénytárban való megjelenés a szokott módon történik-e majd, vagy pedig hátráltatni fogja a kormány. Itt arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyi ideig eltartott, amíg Robert Fico (Smer) kormányfő aláírta a parlament által elfogadott Btk-módosítást.

„Az államfő az igazságosság és a józan ész útját választotta” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS alelnöke, hozzátéve, az elnöki vétó csakis a kormányfőnek és a kormánykoalíciónak kedvezett volna. Ugyanis ha a törvény visszakerül a parlamentbe, csak további időhúzás következik, amíg az Alkotmánybíróság kifut az időből, hogy felfüggeszthesse a törvény hatályba lépését. A párt kész arra, hogy az államfő döntésének okait világosan elmagyarázza az embereknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?