Kolíková a lemondása ellenére is megreformálná a büntetőjogot

Mária Kolíková leköszönő igazságügyi miniszter az egyik utolsó intézkedéseként még bemutatta a büntető törvénykönyv megreformálásával kapcsolatos javaslatát, amelyet tárcaközi egyeztetésre bocsátott
Pozsony |

Mária Kolíková (SaS) leköszönő igazságügyi miniszter tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a javaslatot, amely több ponton is módosítaná a szlovák büntető törvénykönyvet. Lényeges változtatásokat hajtanának végre például a droghasználattal kapcsolatos büntetések terén, és módosítanák a sokat vitatott 363-mas paragrafust is.

A törvénycsomag számos újítást tartalmaz: bizonyos büntetések időtartamát megrövidítenék, másokét meghosszabbítanák, illetve teljesen új bűncselekmények is bekerülnének a büntető törvénykönyvbe.

„Olyan szempontból vizsgáltuk a büntetőjogot, hogy ahol csak lehet, kedvesebbek legyünk az elkövetőkkel szemben, máshol pedig szigorúbbak, ha erre van szükség”

– jelentette ki Kolíková a szerdai sajtótájékoztatóján.

Drogtörvény

Ami az enyhítéseket illeti, az igazságügyi miniszter elsősorban a droghasználattal kapcsolatos törvényeket említette. Kiemelte, a parlamentben nemrégiben már elfogadtak egy javaslatot, amely csökkenti a marihuána birtoklása miatt kiszabható büntetések hosszát, de elmondása szerint az új intézkedéseket nehéz átvinni a gyakorlatba. Kolíková szerint nagyon fontos különbséget tenni az egyszeri használók és a dílerek között, ezért az ő javaslatában pontosan meghatározzák a mennyiségeket és a birtoklásért kiszabható büntetéseket. Az új törvény értelmében például már nem lehetne szabadságvesztéssel sújtani valakit, ha kis mennyiségű marihuánát találnak nála.

Ne járjon börtön

Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy ahol lehetséges, a bírák a szabadságvesztés helyett más, alternatív büntetéseket alkalmazzanak. Az anyagi károkat okozó elkövetők esetében például előnyben részesítenék a pénzbüntetést a börtön helyett, már amennyiben az elkövető azt ki is tudja fizetni. Kolíková elmondta, a jelenlegi jogszabályi keret úgy van beállítva, hogy a bíráknak a nagyobb anyagi károk esetében nincs sok lehetőségük a szabadságvesztésen kívül, ezen szeretnének most változtatni. A rágalmazás esetében szintén kivennék a szabadságvesztést a kiszabható büntetések közül (jelenleg akár 3-tól 8 évig terjedő börtönnel is sújthatják az elkövetőt).

Új büntetések

A büntetések súlyosbításával kapcsolatban a tárcavezető az igazságszolgáltatás akadályozását és a választási korrupciót emelte ki. Utóbbi esetében például már az is büntethető lenne, aki anyagi juttatásokban részesült azért, mert befolyásolta, hogy a választópolgárok kire adják le a voksukat.

A büntetések enyhítése és szigorítása mellett néhány paragrafust teljesen átfogalmaznának a büntető törvénykönyvben. Ezek közé tartozik a szexuális erőszak bűntette is.

„Kulcsfontosságú, hogy a törvény szövegében egyértelműen kimondjuk, a részt vevő felek beleegyezése nélkül elfogadhatatlan a szexuális kapcsolat bármilyen formája”

– fogalmazott Kolíková.

Továbbá olyan új paragrafusokat is létrehoznának, mint az állatvédelem megsértése, vagy az emberkereskedelmi szolgáltatások kihasználása.

Vitatott pontok

A törvénycsomagban jó néhány vitatott pont is szerepel. Ezek közül az egyik a büntető törvénykönyv 363-mas paragrafusának módosítása. Maroš Žilinka főügyész erre hivatkozva ejtette a vádakat például Vladimír Pčolinský, a SIS korábbi elnökének ügyében, ami aztán hatalmas vitát váltott ki a koalícióban. A kormánypárti képviselők zöme egyetért abban, hogy le kellene szűkíteni a főügyész jogköreit, de Boris Kollár (Sme rodina) házelnök erről hallani sem akar. Kolíková javaslatában azonban korlátozó változtatások szerepelnek, a miniszter elmondása szerint úgy módosítanák a 363-mas paragrafust, hogy a bírósági szakaszban a főügyész már ne avatkozhasson közbe.

A tárcavezető korábban azt tervezte, hogy a büntető törvénykönyvben szabályoznak az álhírek terjesztésével kapcsolatos büntetéseket is, de miután látta, hogy a koalícióban erről nincs egyezség, úgy döntött, ezt a pontot kiveszi a törvénycsomagból.

Leköszönő miniszter

Az igazságügyi miniszter egy évvel ezelőtt már bemutatta a büntetőjog komplex megreformálására vonatkozó javaslatot, de mivel nagy ellenállásba ütközött a koalícióban, ezért átdolgozta a törvényt, és most az újított változatot bocsátotta tárcaközi egyeztetésre, amely december elején zárul le. Ha sikerülne elfogadni, 2023 júniusától lépne életbe. Kolíková a lemondása ellenére is fontosnak tartotta bemutatni a javaslatot, hiszen így az utódja már egy folyamatban lévő törvényjavaslatot kap a kezébe, amelyet a koalíciós partnerek észrevételekkel láthatnak el. Mint mondta, a koalíció most megmutathatja, mennyire veszi komolyan a saját reformjait, hiszen ezek a módosítások a 2020-ban elfogadott kormányprogramban is szerepelnek.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter egyelőre óvatosan fogalmazott a javaslatot illetően, azt mondta, még nem látta a törvény szövegét, ezért nem tudja egyértelműen kijelenteni, hogy támogatni fogják. Megjegyezte, perdöntő lesz Kolíková utódjának véleménye is. Veronika Remišová (Za ľudí) beruházásokért felelős miniszter szerint a 363-mas paragrafus módosítása jó ötlet, de a törvényben még vannak olyan technikai részletek, amelyeket át kell dolgozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?