Klus: Biztosítanunk kell az utazási szabályok betartását

Martin Klus
Pozsony |

Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a külföldről hazatérő állampolgárok ne ignorálják a szabályokat, jelentette ki Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár a központi válságstáb csütörtöki ülése előtt. Az ülés témája a határrezsim lesz, reagálva az új koronavírus ún. delta variánsának európai terjedésére.

Klus a lehetséges intézkedések között említette a szomszédos országokkal való együttműködést a szlovák állampolgárok ellenőrzése terén, a mobilszolgáltatók adatainak felhasználását, illetve a rendszeresebb ellenőrzést a határokon. Az államtitkár szerint a delta variáns komoly problémát jelent egész Európa számára. „Minél több embert be kell oltani, versenyt futva az idővel” – fűzte hozzá.

„Annak ellenére, hogy úgy gondoltuk, a zöld országok a nyári időszakban biztonságosak maradnak, ez nem feltétlenül lesz így. Elnézést kérünk azoktól az állampolgároktól, akik azt gondolták, hogy a zöld ország mindig zöld marad. Egyik napról a másikra változhat egy ország besorolása. Figyelmeztetünk mindenkit, aki ma külföldre utazik, hogy teljesen más feltételek lehetnek érvényben a hazatérésekor, mint amikor elment” – jegyezte meg Klus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?