Klausztrofónia-koncert a Molothow ligetben

Klausztrofónia a WMD új albumának a címe. Lehet, hogy a zeneművek keletkezési helyére utal, pl. zárt osztályon, nagy ívű zenemű komponálása. Ki tudja?

Minden esetre a zenekar lemezbemutató koncertjére legalább kétszázan voltak kíváncsiak november 5-én pénteken este a Molothow ligetben. A liget durva betonfalai között összezsúfolódott tömegen nem volt látható a klausztrofóbia legkisebb jele sem, sőt, mintha élvezték volna a helyzetet. A koncert némi csúszással indult, voltak előzenekarok is, nem is rosszak: az Ördögi Kör Esztergomból, a Carnal Szlovákiából és az Aggregátor Tatabányáról. Jók voltak, jól is szóltak, de ezen az estén a főszerep a Watch My Dyingnak jutott.

Az elmúlt egy-két év tagcseréi után mára profi csapattá érett a WMD. A Veres Gábor (ének), Eszenyi Imre (basszus), Farkas György (gitár), Bori Sándor (gitár) és Bordás Zoltán (dob) felállású ötös fogat régen nem tapasztalt intenzitással látott neki a zenélésnek. A riffek kövérebben szóltak, mint eddig bármikor, a gitártémák, a dob-basszus alap pedig iszonyú acélosan zúzott. Az énekes fiú torkából emberfeletti hangok törtek, tolakodtak elő... Kegyetlen, idegőrlő zene, elidegenedett világunk metál hanglenyomata a WMD muzsika-művészete.

Monoton fémes témák, hörgés, aztán harmonikusabb akkordok, szinte lágy melódia és énektéma tűnik fel – legalábbis WMD mércével mérve –, de csak azért, hogy újabb világvégerontásnak adja át a helyét.

Mindez szuggesztív, dinamikus és hiteles színpadi előadásmóddal párosult. A közönség az első hangtól az utolsóig mindenben egyetértett a zenekarral, mindezt hajrázással, ütemes fejbólogatással jelezte. Sokan elégedett arccal, zsebükben az új WMD CD-vel indultak haza. Jómagam is.

Otthon aztán döbbenten fedeztem fel, hogy a kemény zenéhez irodalmi mélységű szövegek, rockversek tartoznak. „egy másik formában már ott jártam Nálad,/ mikor öregen és ráncosan feküdtél,/ láttalak, amikor eszedbe jutott,/ hogy ezt az oldalt már olvastad valaha,/ ... arra gondoltál, hogy a kapcsok/ összezárultak és a párhuzamosok mégis/ találkoznak a végtelenben,/ körben ott vannak a válaszok mind,/ csak kérdezni kellett megtanulni.” (Kék ég, zöld fű)