Kiugróan magas Szlovákiában a Szputnyik V-vakcina elfogadottsága

Szlovákiában a Szputnyik V-vakcina iránt inkább a férfi lakosság elkötelezett ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

A Globsec által 10 országban végzett felmérés szerint Szlovákiában messze a legmagasabb a Szputnyik V-vakcina iránti igény. A kutatásból az is kiderült, tavaly októberben még csak a hazai lakosságnak 36, idén márciusban azonban már a 61 százaléka oltatná be magát koronavírus ellen.

A Globsec elemzőközpont a balti államokban, a V4 országaiban, valamint Ausztriában, Bulgáriában és Romániában vizsgálta a lakosságnak a koronavírus elleni vakcinákhoz, oltáshoz való hozzáállását. A kutatás fő megállapításai szerint az említett országok lakosságának több mint a fele be szeretné magát oltatni, ez alól csak Románia és Bulgária képez kivételt, ott a lakosság nagyobb része elutasítja a vakcinát. 

A V4-es államokban tavaly október és idén március között az oltási hajlandóság 20–30 százalékkal emelkedett. Ebben a tekintetben kiugró növekedés tapasztalható Szlovákia esetében, ahol októberben még csak 36, idén márciusban azonban már 61 százalék akarta beoltatni magát. Az utóbbi adatból pedig 44,2 százalékpontnyian nyilatkoztak úgy, egészen biztosan beadatják magunknak a vakcinát. Ezzel együtt a vizsgált országok lakosságának átlagosan 20 százaléka határozottan elutasítja a koronavírus elleni oltást. Szlovákiában 11,7 százalék nyilatkozott így. Csehországban és Magyarországon is hasonló az egyes álláspontoknak a lakosságon belüli eloszlása. Az előbbi állam lakosságának 40, az utóbbinak 45 százaléka biztosan beoltatná magát, de ezzel együtt a csehek 16,7 százaléka, a magyarországiaknak pedig a 15 százaléka utasítja el a vakcinát.

Kiugró adat még, hogy a már beoltottak aránya Magyarországon a legmagasabb, a felmérés szerint ők a lakosság 17,2 százalékát teszik ki. Itt fontos megjegyezni, hogy a magyarországi statisztikák magasabb átoltottsági arányt, keddi adat szerint 37 százalékot mutatnak, de ebbe mindenki bekerül, aki az első adag vakcinát megkapta. Mindkét oltást a magyarországi központi közlés szerint az ország lakosságának 17,52 százaléka kapta már meg.

A felmérésből kiderül, hogy az életkor és az iskolai végzettség növekedésével lényegében minden csoportban emelkedik az oltási hajlandóság is. Egyedül Csehországban és Romániában magasabb ez az érték a 18–24 évesek körében, mint az utána következő korcsoportban.

Zdrásztvúj, Szputnyik!

A Globsec kutatásában azt is vizsgálták, hogy a lakosság melyik vakcinát részesítené előnyben. Ebből kiderült, az emberek legnagyobb része egyértelműen a nyugati vakcinákat választanák, így például a Pfizer/BioNTech, vagy a Moderna által gyártott készítményeket, esetleg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott más oltóanyag mellett döntenének. A tíz országban átlagosan csak a lakosság 5 százaléka ragaszkodna ahhoz, hogy az orosz Szputnyik V-vakcinával oltsák be.

Ha az egyes vakcinák elfogadottságát nézzük, Szlovákia toronymagasan vezet az orosz Szputnyik V-vakcina híveinek arányát tekintve. Nálunk a lakosság 15 százaléka kifejezetten ezzel a vakcinával oltatná be magát. A következő a sorban Lettország (10%), Észtország (6%), Bulgária (7%) és csak ezt követően jön Magyarország, ahol a lakosság 4 százaléka adatná be magának az orosz készítményt. 
A Globsec tanulmánya kiemeli, hogy a bolgár lakosság körében az oroszbarát nézetek elterjedtségének ellenére viszonylag alacsony a Szputnyik elfogadottsága. 

Ugyancsak rámutatnak, hogy a magyarországi lakosságnak az orosz vakcina iránti elköteleződése annak ellenére alacsony, hogy ez az egyetlen uniós ország, ahol már használják ezt az EMA által jóvá nem hagyott oltóanyagot. Az elemzés kiemeli: a készítmény elfogadottsága annak ellenére alacsony, hogy Magyarországon jelentős kampány zajlik a Szputnyik népszerűsítésére.

Szlovákiában a Szputnyik V-vakcina iránt inkább a férfi lakosság elkötelezett, ennek a csoportnak a 18 százaléka, míg a nőknek csak 13 százaléka választaná ezt az oltóanyagot. Az életkor szerinti megoszlást tekintve inkább a 45 és 64 év közöttiek részesítenék előnyben az orosz készítményt. Ennek a csoportnak a 20 százaléka döntene így. Hasonló képet mutat az iskolai végzettség szerinti bontás. Eszerint az alacsonyabb végzettségűek 19 százaléka az orosz vakcinát szeretné beadatni magának.

Ezzel együtt Szlovákiára mégis igaz, hogy a lakosság 23 százaléka nyugati vakcinát szeretne, további 19 százalék pedig minden oltóanyagot elfogadna, amit jóváhagy az EMA. 

Összehasonlításképpen Csehországban 25 százalék csak nyugati, 27 százalék minden, EMA által jóváhagyott és 3 százalék orosz vakcinát adatna be magának. A vizsgált tíz ország adatait összesítve a lakosság 43 százaléka inkább nyugati, illetve az EMA által elfogadott oltóanyagot szeretne, míg a Szputnyik V-vakcina irányába csak 5 százalék elkötelezett.

A felmérés

A Globsec kutatását az említett tíz országban idén márciusban végezték. A telefonos felmérés során minden országban több mint 1000 személyt kérdeztek meg. A vizsgálat során használt minta reprezentatív az adott ország lakosságának kora, neme, iskolázottsága és lakhelye szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?