Kitörni az ördögi körből

Megoszlik a szakemberek véleménye arról, miért rabolnak a romák. Van, aki szervezett bűncselekményről, uzsorásokról beszél, mások a kormányt és a szociális helyzetet szidják. Abban azonban a szociológusok egyetértenek: megfelelő segítség nélkül a romák sohasem fognak tudni kitörni nyomortelepeik ördögi köréből.

A roma közösség képviselői azt állítják: a reformok negatív hatása és rossz életkörülményeik ellen tiltakoznak, és a rablással a szociális segélyek jelentős csökkentésére reagálnak. Egyesek szerint azonban, ha valóban azért fosztogatták volna az élelmiszerboltokat, mert nem volt mit enniük, akkor azt nem most tették volna, hanem miután elfogyott a segély. Csakhogy a rablás nem sokkal a pénz kézhezvétele után történt. A rendőrök szerint is felbujtották a romákat, Zuzana Martináková, a parlament szociális ügyi bizottságának tagja pedig nem zárta ki, hogy az uzsorások elvették a romáktól a pénzt, így valóban nem volt miből ennivalót venniük. Azzal a legtöbb szakértő egyetért: a fosztogatókat meg kell büntetni, ám ezzel a rablások oka még megmarad. Martináková szerint az uzsorások ellen törvénymódosítást is el kellene fogadni, a szociológusok pedig úgy vélik, a kormánynak újra kellene gondolnia a reformok lecsapódását a romákra. Martin Bútora elnökjelölt szerint azokkal a szociális problémákkal kell foglalkozni, amelyek a szabadrabláshoz vezettek, a rendőrségi akciók nem vezetnek eredményre. Ha a reformokat folytatni akarjuk, válságintézkedéseket kell hozni, véli Bútora. Zuzana Kusá szerint a csökkentett segélyek elérték az elviselhetőség határát, és semmiképpen sincs ösztönző hatásuk; hiába várják, hogy a romák munkába állnak, ha lakóhelyük-telepük közelében nincs munkahely, utazni nincs pénzük, nincs megfelelő, szalonképes ruhájuk, sok helyen mosakodni sem tudnak. Ha pedig kölcsönkérnek ruhára és útiköltségre, és aktívan munkát keresnek, az előítéletek miatt csak ritkán alkalmazzák őket, viszont a kölcsönt kamatostul vissza kell fizetniük. Ezek olyan akadályok, hogy ezen ördögi körből önerőből képtelenek kitörni, véli Kusá.

Jarovnicében a romáknak nem fizetik ki a segélyeket, hanem a községi hivatal egyik alkalmazottja kezeli a pénzt: kifizeti a villany- és gázszámlát, a lakbért, a gyerekek iskolai tízóraiját és ebédjét, a maradékon pedig élelmiszert vásárol. Korábban kézhez kapták a segélyt, ám egy-két nap alatt elköltötték, és egész hónapban éheztek a romák. Kezdetben tiltakoztak a pénzkezelő intézmény ellen, később azonban belátták: így jobb. A segélyek csökkentése után azonban a községi hivatali pénzkezelőnek is gondot okoz élelmet biztosítani. „Olyan kevés pénz marad az összes számla kifizetése után, hogy nem tudom, hogyan fognak megélni” – ismerte el Mária Lichvárová jarovnicei „pénzkezelő” a Smeben. Martina Jurásková szociológus szerint a romakérdés orvoslását célzó összes programmal csak akkor lehet pozitív eredményt elérni, ha változik a többségi nemzet hozzáállása is. Jurásková rámutatott: a romák alapvetően nem konfliktusos természetűek, ám ha eleve leírják és elutasítják, megbélyegzik őket, türelmük egy idő után elfogy, és a kisebb konfliktusok fokozatosan elképzelhetetlen méreteket ölthetnek. „Nem helyeslem, amit csinálnak, illetve ahogyan követelik helyzetük azonnali orvoslását. A jelenlegi állapotért ugyanakkor nem lehet csak a romákat hibáztatni, mert bizonyos mértékig mindenki bűnös” – tette hozzá Jurásková.

A roma fosztogatásokat szinte mindegyik roma szervezet elítélte. A megoldást azonban különféleképpen látják. A Szlovákiai Romák Tanácsa a szabadrablás beszüntetésére szólít fel, Klára Orgovánová roma kormánybiztos távozását követeli és elhatárolja magát a holnapra tervezett tiltakozástól. A roma harmadik szektor szintén Or-govánovát teszi felelőssé. Ladislav Fízik, a Roma Parlament elnöke bejelentette: egyelőre elállnak a határátkelők lezárásától a tiltakozók, csupán a hivatalok előtt fognak tüntetni, a szülők pedig nem küldik ez első tanítási órára gyermekeiket. De ha nem lesz eredménye tiltakozásuknak, jönnek az utak és a határátkelők. (sza, s, -rn-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?