Kitiltható a lakásból az erőszakoskodó

Pozsony. Jövő év január 1-jétől lehet korlátozni, sőt bizonyos esetekben megszüntetni a partnerükkel szemben erőszakoskodó férfiak lakáshasználati jogát.

Pozsony. Jövő év január 1-jétől lehet korlátozni, sőt bizonyos esetekben megszüntetni a partnerükkel szemben erőszakoskodó férfiak lakáshasználati jogát. Azaz, ha valaki feljelentést tesz férje, élettársa ellen, amiért őt vagy a vele egy háztartásban élő további személyeket bántalmazta, a polgári törvénykönyv jóváhagyott módosítása szerint a bíróság kitilthatja a lakásból az erőszakoskodót anélkül, hogy a lakásban maradónak pótszállást kellene biztosítania a kitiltott személy számára. A képviselők ezt az utolsó parlamenti ülésen, augusztus 19-én fogadták el, amikor újratárgyalták az államfő által visszaadott jogszabályt. Rudolf Schuster szerint ugyanis a lakásban maradókat pótszállás biztosítására kellett volna kötelezni. A voksoló honatyák közül senki sem támogatta az elnök javaslatát, azaz a törvényt eredeti változatában hagyták jóvá, amit a családi erőszak ellen harcoló polgári szervezetek pozitívan értékelnek.

Ľudmila Babiaková bírónő elismerte: a jelenlegi törvények megkötik a bíróság kezét. „A módosításnak köszönhetően januártól igazságosabb döntéseket hozhatok, ugyanis sokszor az igazság szempontjából tisztán láttam a megoldást, amit azonban a törvények nem tettek lehetővé” – hangsúlyozta a Twist rádióban Babiaková. Szerinte nemcsak erkölcsi, hanem jogi szempontból sem lett volna indokolt pótszállást biztosítani. Jana Šípošová, a Segítség az Áldozatoknak polgári társulás igazgatója a módosítást óriási előrelépésnek tartja, bár szerinte időbe fog telni, amíg ezen a téren valódi javulás lesz tapasztalható. „Azok a nők – de nemcsak nőket, hanem férfiakat is érint a dolog –, akik nem tudták, hogyan szabaduljanak meg az erőszakoskodóktól, most fellélegezhetnek. Számtalan olyan esetet ismerek, amikor a kábítószerfüggő férjek, gyerekek elhordják a lakásból az értékes tárgyakat, veszélyeztetik lakótársaik életét, és törvényes módon nem lehet őket távol tartani. Léteznek bizonyos törvényes lehetőségek, de az áldozatoknak gyakran nincs testi-lelki erejük felkeresni az illetékeseket, kivárni a hosszadalmas bírósági eljárás végét, ráadásul szállást kell biztosítaniuk a kitiltott személynek” – magyarázta lapunknak Šípošová. Az áldozatoknak ráadásul általában pénzük sincs arra, hogy az őket bántalmazó személynek szállást biztosítsanak. Amikor pedig elviselhetetlenné válik a helyzetük, sokszor inkább ők csomagolnak össze. Gyakran tragédiával végződik a dolog, idén nyáron is több ilyen eset történt annak ellenére, hogy a szomszédok és az illetékes hivatalok pontosan tudták, mi játszódik le az adott családban. „Ezért nem elég, hogy elfogadtak egy törvényt, elsősorban az emberek fejében kell változásnak történnie” – tette hozzá Šípošová. Az általa igazgatott polgári szervezet felvilágosító kampányt folytat, próbálja erősíteni a polgárok, főleg az áldozatok jogtudatát, hogy tisztában legyenek jogaikkal és lehetőségeikkel. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?