Kitartóak a szélsőjobbosok

Pozsony |

<p>Kotleba pártja büszkélkedhet a legkitartóbb szavazókkal. Az AKO ügynökség felmérése szerint azok közül, akik március 5-én a szélsőjobboldali pártra szavaztak, 93,8%-nyian most is ugyanígy döntenének.</p>

Kotlebáékat a Smer választói követik, nekik 91,1%-uktart ki Ficóék pártja mellett. Harmadik helyen áll az MKP, melynek szavazói 90,6%-a ismét az etnikai magyar pártra voksolna. A Híd választói közül az AKO felmérése szerint 84,3%-nyian tartanának ki Bugárék mellett, valamivel kevésbé hűségesek az OĽaNO–NOVA választói (64,4%), a legtöbben pedig egyértelműen a Sieťtől pártoltak el, Procházkáékra csak szavazóik 30,0%-a szavazna ismét. 

Az AKO arra is rákérdezett a választóknál, ha másik pártra szavaztak volna, melyik lett volna az. A smeres szavazóknál az SNS az alternatíva, ahogy érdekes módon az SaS választóinál is. A nemzetiek a második legkedvencebbjei Kotleba szavazóinak is, Kotlebáéktól pedig az SNShez csapódnának át a legtöbben. A Híd-szavazók körében a felmérés szerint nem az MKP, hanem az SaS áll a második helyen, az MKP szavazói pedig, ha nem a Magyar Közösség Pártjára szavaznának, inkább nem mennének el voksolni. A Sieť szavazói elsősorban az SaS-hez pártolnának át, de náluk az OĽaNO–NOVA, a KDH, a Smer és a Boris Kollár-féle Sme rodina is szóba jöhet. (szalzo)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?