Kitartanak követeléseik mellett az orvosok, béremelés nélkül felmondanak

orvosok

Az orvosok továbbra is kitartanak követeléseik mellett, és készen állnak a praxisukból való kilépésre, amennyiben nem rendeződik a helyzetük – mondta az Orvosok Szakszervezetének (LOZ) elnöke.

Peter Visolajský az egészségügyi dolgozók béréről szóló tárgyalások kapcsán figyelmeztetett, az ágazatban olyannyira súlyos a helyzet, hogy a szakemberek bármikor készek azonnali hatállyal felmondani.

Sajnos a politikusok nem adtak nekünk más lehetőséget. Semmi sem változott a hozzáállásunkban, mivel még mindig nem látjuk, hogy a kormányzat valódi lépéseket tenne az egészségügyi rendszer javítása érdekében

– tette hozzá.

Visolajský hangsúlyozta, az orvosok, ápolók és mentősök hiányának problémáját már most is érzik az állampolgárok.

Szeretnénk, ha a kormány a lehető leghamarabb cselekedne, és nem pazarolná az időt. A tettek mezejére lépve az orvosok sztrájkkészültséget hirdettek, így sürgetve a kormányt, hogy végre foglalkozzon az egészségüggyel

– zárta gondolatait.

(ta3)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?