Kit „vallatna ki” Kvasnica?

Nyitra |

<p>Erik Tomášnak, a belügyminisztérium szóvivőjének a meghallgatását azért tartja indokoltnak Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica, mert az egyik napilapnak 2006 októberében azt nyilatkozta: „Hat nappal a támadás után a Szlovák Takarékpénztár központjából igazolták, hogy a bankkártyáját nem zárolták.”</p>

Az ügyvéd arra kíváncsi, honnan szerezte Tomáš ezt az információt, minek alapján nyert betekintést a nyomozás jegyzőkönyvébe, és ő volt-e az, aki a sajtó rendelkezésére bocsátotta a Hedvigről készült fényképeket. Ugyancsak ki szeretné hallgatni Peter Gabura parlamenti képviselőt és mindazokat, akik az irodájában dolgoztak, mégpedig azért, mert a Hedviget hamis tanúzás miatt feljelentő Peter Korček az ő asszisztense volt. „Tudni szeretném, ki segített Korčeknek megírni a feljelentést, és milyen módon működött közre ebben Igor Cibula? Milyen viszonyban állnak ezek a személyek a bűnügyi szervekkel és a főügyészséggel, s melyikük tartja a kapcsolatot azokkal a politikusokkal, akik nyilvánosan kijelentették, hogy Malina Hedvig ügye mögött külföldi titkosszolgálatok állnak” – mondta lapunknak Kvasnica.

Mint ismeretes,Gabura asszisztense volt a főügyész felesége, Zuzana Trnková is, arról pedig,hogy Hedvig megtámadását a magyar titkosszolgálat szervezte, Slota beszélt a nyáron. Kvasnica tanúként javasolja kihallgatni Sárközy László pszichiátert, aki a támadás után kezelte Hedviget. Noha csak ő tud beszámolni arról, milyen állapotban volt a lány közvetlenül a 2006.augusztus 25-i, valamint szeptember 9-i rendőrségi kihallgatás után, a szakértői véleményeket az ő megkérdezése nélkül dolgozták ki, és a főügyészség eddig nem volt hajlandó beidézni.

Javasolja továbbá a Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indult vizsgálatot vezető nyomozó, Ladislav Gužík kihallgatását. Az ügyvéd azt szeretné tisztázni, miért nem csatolta Gužík a nyomozás jegyzőkönyvéhez Peter Korček feljelentését, valamint 2007. május 24-én – amikor Hedviget „vallatta” mint tanút – miért állította azt, hogy Korčeket már kihallgatta, holott az erről szóló jegyzőkönyv is hiányzott az aktából. Kvasnica követeli annak a hangfelvételnek a jegyzőkönyvbe vételét is, amelyet Gužík a tetthely közelében levő detektíviroda munkatársaival folytatott beszélgetésről készített. Ugyanis akkor a nyomozó azt mondta, hogy felsőbb helyekről nyomást gyakorolnak rá. „Ha kiderül, kik azok, akik befolyásolni szeretnék a vizsgálat kimenetelét, őket is tanúként kell kihallgatni. Ez az egyetlen módja, hogy megtudjuk, milyen érdekek fűződnek ahhoz, hogy Malina Hedviget hazugnak kiáltsák ki” – mondta az ügyvéd, aki több hatósági szakértő ismételt meghallgatását is kéri. Kvasnica felvilágosítást vár Dušan Čaplovičtól is. A miniszterelnökhelyettes 2007-ben mondta egy hetilapnak, hogy egy bizonyos orvostól vannak információi Hedvig támadás utáni valódi állapotát illetően, és arról is tud, kik verték meg a lányt. „Annyit mondok, tudom a történelemből, kik öltöztek át lengyel katonának 1939. szeptember 1-jén. Megverhették őt, de nem azért, mert magyar” – mondta az interjúban Čaplovič.
A bizonyítási eljárást követelő levelében Kvasnica végezetül arra kéri a főügyészséget, fejezze be a nyilvánosság félretájékoztatását, amikor azt mondja, hogy valamennyi tanúmeghallgatás megtörtént, s már csak szakértői véleményekre várnak. „2007óta ignorálják a bűnvádi eljárás kimenetele szempontjából fontos bizonyítékokat és tanúmeghallgatásokat, amivel védencem emberi jogait sértik”– áll az ügyészségnek küldött levélben. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?