Kiska tegnap leöntötte magát jeges vízzel

ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. A szlovák politikusok között is terjed az új internetes őrület, az Ice Bucket Challenge. Dominika Cibulková teniszező a napokban filmezte le magát, ahogy magára önt egy dézsa jeges vizet, és Andrej Kiska államfőt is megnevezte a kihívottak között.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. A szlovák politikusok között is terjed az új internetes őrület, az Ice Bucket Challenge. Dominika Cibulková teniszező a napokban filmezte le magát, ahogy magára önt egy dézsa jeges vizet, és Andrej Kiska államfőt is megnevezte a kihívottak között. Kiska tegnap eleget is tett a kihívásnak, ezt pedig videofelvétellel bizonyította. „Leönteni magam jeges vízzel, ez a legkevesebb, amit tehetek az emberekért, akik ebben a kórban szenvednek” – mondta az államfő. Egyben megígérte, hogy miután letelik a szabadsága, az elnök Szlovákiában is keres támogatásra méltó egyesületet azok közül, akik az amiotrófiás laterális szklerózisban szenvedőkkel foglalkoznak. Kiska Peter Sagan kerékpárost, Peter Bondra hokist, és a Jó Angyalt vezető Ján Dobákot hívta ki.

Közben Ľudovít Kaník, az SDKÚ frakcióvezetője is közzétett egy videót, amelyen a pozsonyi Hviezdoslav tér egyik szökökútja mellett két fiatal nő jeges vízzel önti nyakon. A kihívást kollégájától, Ivan Štefanectől kapta. „Karol Kučerát, Ján Kuricot és Bugár Bélát hívom ki” – mondta a felvétel végén Kaník.

A Híd elnökéről viszont a jelek szerint nem fog hasonló videó készülni. „Már visszaírtam Kaník úrnak, hogy ahány kanna vizet kapott, én annyi százast küldök az adott címre, vagyis kettőt” – mondta lapunknak Bugár. A szabályok szerint ugyanis aki elfogadja a kihívást, 10 eurót küld, aki nem, 100-at.

A kezdeményezés az USA-ból indult. Ismert emberek így hívják fel a figyelmet egy komoly betegségre, az amiotrófiás laterális szklerózisra (ALS). Ilyen betegségben szenved például Stephen Hawking ismert brit fizikus is. A kihívást tegnapelőtt elfogadta például George W. Bush, az USA korábbi elnöke, aki kollégáját, Bill Clintont hívta ki. (vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?