Kiska tegnap fogadta Čaputovát

hbj

Kiska államfő tegnap délelőtt hivatalosan fogadta utódját, Zuzana Čaputovát az elnöki palotában. A hivatal átadása mindkettőjük szerint zökkenőmentes lesz.

A leköszönő és a leendő államfő nem először találkozott, hiszen Kiska már a választás éjszakáján személyesen gratulált Čaputovának. Az elnöki palotában pedig már két alkalommal találkoztak. Sőt, Kiska az államfői hivatalban már helyet szorított Čaputová csapatának, mely aktívan részt vesz az új elnök egy hónap múlva esedékes beiktatásának előkészítésében. „Čaputová elnök asszony napokon belül átveszi az államfői hivatalt, örülök, hogy ő és csapata berendezkedett a hivatalban. Azt hiszem, hogy az ott dolgozók jelentős része folytatja a munkát, hiszen nagyon jó szakemberek” – mondta Andrej Kiska azzal, hogy a hivatal átadása konstruktív együttműködés keretében zajlik majd. Zuzana Čaputová megerősítette, fontos számára a kontinuitás, ezért számol a hivatal munkatársaival. Nagyra becsülte a távozó elnök lépését, mellyel lehetővé tette a hivatal zökkenőmentes átadását.

Ezt a gesztust egy új hagyomány megteremtésének tekintem, ha az én mandátumom lejár, hasonlóan előzékenyen viselkedem majd utódommal

– mondta a leendő államfő. Elmondta azt is, hogy a felkészülésen és a tanácsadói csapat kiépítésén dolgozik. A lista már összeállt, ám konkrét neveket egyelőre nem volt hajlandó elárulni. Zuzana Čaputová már korábban jelezte, hogy lesz a magyar kisebbséget érintő ügyekben járatos tanácsadója is. „Egyelőre nem szeretnék konkrét nevekről beszélni, hiszen ez az ő munkaviszonyukban és magánéletükben is komoly változást jelent. Egyeztetnünk kell még az együttműködés konkrét feltételeiről” – közölte Čaputová.

Elmondta azt is, hogy minden releváns párt előtt nyitva áll majd az elnöki palota, kész fogadni a fasiszta ĽSNS képviselőit is, ha változtatnak álláspontjukon, és nem fognak tagadni történelmi tényeket. Az alkotmánybírókkal kapcsolatban kijelentette, mivel azok mandátuma Kiska idejében járt le, a megválasztott bírókat Kiskának kellene kineveznie. Zuzana Čaputovát június 15-én iktatják be, addig igyekszik találkozni a többi közjogi méltósággal is, elsőként a parlament elnökétől kér időpontot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?