Közélet

Kiska nem hajlandó kinevezni a kormányt

Pozsony | Andrej Kiska köztársasági elnök ma találkozott Peter Pellegrini leendő miniszterelnökkel és közölte vele, hogy a jelenlegi felállásban nem hajlandó kinevezni a kormányt.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. március 20. 11:50

Andrej Kiska
Andrej Kiska

Kiska azt is közölte Pellegrinivel, hogy kik azok, akik ellen kifogása van.

A köztársasági elnök üdvözölte Pellegrini konstruktív hozzáállását – mint mondta, ez kellemes változatosság.

Kiska szerint Pellegrini felelőssége óriási: a kormányának vissza kell nyernie az emberek bizalmát.

Péntekig adott határidőt a leendő miniszterelnöknek, hogy új jelöltekkel álljon elő.

Ezt kell tudni az új kormánytagokról

2018. március 20. 07:06

Ezt kell tudni az új kormánytagokról

Beszédében Kiska áttételesen kritizálta Jozef Ráž belügyminiszter-jelöltet. Azt mondta, hogy „az utolsó, amire ma szükségünk van, az újabb találgatások és gyanúsítgatások arról, ki kivel volt motorozni vagy születésnapot ünnepelni“. Ráž ti. Robert Kaliňák belügyminiszterrel együtt szerepel egy fényképen, mely állítólag annak 40. születésnapján készült.

Hangsúlyozta, hogy az új kormánynak biztosítania kell a nagymácsédi kettős gyilkosság független kivizsgálását.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg arra van a legkevésbé szükség, hogy újabb gyanúsítgatások és elméletek lássanak napvilágot arról, hogy ki miért került pozícióba.

(dennikn, TASR, SITA)

Danko tudomásul veszi Kiska döntését, Bugár nem erre számított

2018. március 20. 12:33

Danko tudomásul veszi Kiska döntését, Bugár nem erre számított
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
caputova

Čaputová: Ne járjon büntetés!

Az év emberei

Az Új Szó megválasztja az év embereit

covid alkalmazás

Hol mekkora a sor? - élőben tájékoztat a dunaszerdahelyi applikáció

ddddd

Hamarosan jön a Bowie-film

covid pentek

Koronavírus: Innen származnak a csütörtökön regisztrált fertőzöttek

SMS

Tesztelés: SMS-ben buzdít a részvételre a védelmi tárca

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.