Kiska: nem engedhetünk a fasizmusnak

Besztercebánya |

<p>Nem engedehetjük meg, hogy miközben állami ünneppel emlékezünk meg a fasizmus elleni felkelésről, egyszersmind állami szinten toleráljunk bármiféle fasiszta megnyilvánulást - hangsúlyozta Andrej Kiska államfő ma Besztercebányán, a szlovák nemzeti felkelés kitörésének 72. évfordulója alkalmából rendezett központi megemlékezésen.&nbsp;</p>

A besztercebányai központi ünnepségen Kiska mellett részt vett a másik két legfőbb közjogi méltóság, Andrej Danko házelnök és Robert Fico miniszterelnök, továbbá több miniszter, a volt államfő, Ivan Gašparovič és Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke is.  FICO: NEM HAGYOM, HOGY A SZLOVÁK-OROSZ VISZONY ELHIDEGÜLJÖN Kiska a továbbiakban arról beszélt, hogy nem szabad elsiklani az olyan nézetek felett, melyek szerint 1944. augusztus 29-e a szlovák történelem fekete napja. "Meg kell értenünk a neonácizmus, a fasizmus és a rasszizmus nyílt támogatásának, valamint a gyűlölködő megnyilvánulások egyre nyíltabb terjedésének okait. De ez nem azt jelenti, hogy kompromisszumot kellene kötnünk ezek képviselőivel, vagy megértően, sőt elnézően el kellene fordítanunk a tekintetünket" - figyelmezetetett az elnök. A felkelés jelen lévő résztvevőinek köszönetet mondott, mert "ők nem taktikáztak, nem várták meg, mi fog történni, hanem felkeltek és harcoltak. Köszönjük." Az egykori felkelők közül kettőt az elnök tábornoki rangra emelt: Michal Petro főhadnagyot  (in memoriam) és Ľudvik Šesták veterán ezredest.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?