<p>Az államfő szerdán visszaküldte átdolgozásra a parlamentnek azt a törvénymódosítási javaslatot, amely új szabályozást vezet be az orvosoknál fizetett illetékekben.</p>
Kiska megvétózta az előjegyzést is eltörlő törvényt
Szerdán az elnök élt vétó jogával és nem írta alá a parlament által elfogadott törvénymódosítást, amelynek keretén belül megszűnne például az előjegyzés. „A törvény alá nem írásával nem vonom kétségbe az illetékek szabályozását, amelyekért az egészségügyi gondoskodásért fizetnek a betegek, és a törvényhozók jó szándékát sem.” – mondta Andrej Kiska. Úgy véli azonban, hogy egy ilyen tervezetet sokkal összetettebb elemzésnek kell megelőznie, amely egyértelműen bemutatja a hatását a betegekre, az orvosokra, a minőségre és az elérhetőségre.
Az államfő több találkozón is beszélgetett a törvénymódosítás által érintett felekkel, s mindannyian másképp értelmezték a törvény egyes részeit. Az előjegyzés megszüntetését sok probléma forrásának tartja. „Az előjegyzést egy konkrét időpontra – függetlenül a páciens szociális, anyagi, egészségügyi helyzetétől és lakóhelyétől – természetes dolognak tartom. Az elfogadott törvény ezt a problémát úgy oldja meg, hogy az szembekerülhet az alkotmánnyal.” – vélekedett az elnök. Az Alkotmánybíróság 2003-as indoklása szerint szükséges megkülönböztetni azokat a tevékenységeket, amelyek szorosan összefüggnek a betegellátással, és azokat, amelyek kapcsolatban állnak vele, mégsem képezik az ellátás részét. Andrej Kiska reméli, hogy a megvétózott törvény időt kap arra, hogy szakértők is véleményezzék azt, s az így megváltoztatott törvény mindenki számára érthetővé és átgondolttá válik.
Az előjegyzés eltörlését Juraj Blanár Smeres képviselő szorgalmazta. Azzal indokolta az eltörlést, hogy a gyakorlatban az anyagilag hátrányos helyzetben lévő betegeket a rendelőkben megelőzik a fizető páciensek. „Ahogyan elképzelhetetlennek tartjuk azt, hogy a hivatalokban azokat részesítsék előnyben, akik fizettek érte, ugyanúgy nem látom az okát, hogy miért fizessenek ezért a betegek a rendelőkben, hisz mindenki kötelezően fizeti az egészségügyi biztosítást.” – mondta Anton Martvoň, aki támogatta párttársa beadványát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.