Kiska: Az oktatásügy is lehetne olyan dinamikus, mint a minisztercserék

Pozsony |

<p>Andrej Kiska szerdai parlamenti beszédében elhangzott, hogy szerinte az oktatásügy minősége okozza a legnagyobb gondot hazánkban.</p>

„Több elképzelésünk is lehet arról, hogy országunknak milyen erős oldalai vannak. Arról is vitázhatunk egymás közt, hogy mire kéne nagyobb hangsúlyt helyezni, vagy hogy milyen politikát kéne folytatnunk azért, hogy emeljük a polgárok életminőségét. De egyik ezen vízió, vagy elképzelés sem lesz teljes, ha nem foglalkozik az egyik legnagyobb problémával, az oktatásügy szintjével.” – mutatott rá az államfő. „Ezért remélem, hogy a modern és minőségi oktatás lesz a fő célkitűzés abban a hátralévő időben, amely még a következő parlamenti választásokig maradt. Remélem, hogy az új oktatásügyi miniszter (Juraj Daxler) befejezi az eddigi megkezdett ütemterveket.” – fejezte ki óhaját Andrej Kiska.

Az elnök abban is bízik, hogy az eddigi tárcafőnök, Peter Pellegrini, házelnöki tisztségében is segíteni fogja ennek a fontos témának a megjelenését a parlamenti üléseken. Az oktatásügyi minisztérium egy éven belül harmadik főnökét kapta meg. Dušan Čaplovič helyét Peter Pellegrini vette át, majd az ő helyére Juraj Draxler került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?