Kiska: A régóta húzódó ügyek gyengítik az emberek rendőrségbe vetett bizalmát

Andrej Kiska
Komárom |

A rendőrségbe vetett bizalmat Szlovákiában a régóta húzódó ügyek gyengítik – jelentette ki szerdán Komáromban Andrej Kiska államfő az Atlas Common Challenge 2.0 nemzetközi terrorellenes gyakorlatot követően. Kiska sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a rendőrségnél egyesek, akik a „kiválasztottakat védik”, elértéktelenítik a kollégáik munkáját is, és gyengítik az emberek rendőrségbe vetett bizalmát.

„A Lynx Commando elnevezésű speciális különítmény a szerdai nemzetközi gyakorlaton megmutatta, hogy a rendőrségnél kiváló emberek dolgoznak, akik a munkájukat hivatásnak tekintik. Köszönetet mondtam nekik azért is, hogy felléptek a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával gyanúsított személyek ellen. Meggyőződésem, hogy a rendőrségnél több ezer kiváló rendőr dolgozik” – áll Kiska állásfoglalásában, melyet az elnöki hivatal sajtóosztálya bocsátott a TASR rendelkezésére. 

Kiska szerint ugyanakkor sok kérdést vet fel a hajlandóság hiánya annak a gyanúnak a kivizsgálása terén, mely szerint a vietnámi állampolgárt szlovák állami szervek segítségével rabolhatták el.

„A rendőrséget olyan szervezetté kell tennünk, amelyben az emberek bízni fognak. Rendkívül fontos, hogy a rendőrség vezetése, a minisztérium és a kormány is világosan jelezze, hogy a tisztességes rendőrök, rendőrnyomozók és ügyészek szabad kezet kapnak a munkájuk végzése során. Szlovákiának valóban szüksége van a ténylegesen független, rendőrséget felügyelő szervre és az olyan rendőrségi vezetésre, amely felelősségre vonható” – hangsúlyozta az államfő.

Kapcsolódó cikkünk

Álláspontja szerint a rendőrségről szóló törvény javasolt változtatásai elégtelenek, sőt, ami a rendőrfőkapitány leváltását illeti, károsak is. „A javaslat, melynek értelmében a rendőrfőkapitány megválasztásához elég a többség, de a leváltásához az ellenzékkel is meg kell egyezni, csupán egy eszköz arra, hogy a saját embereiket betonozzák be a hatalmi pozíciókban” – véli Kiska.

Az Atlas Common Challenge 2.0 gyakorlaton, melyet a Belügyminisztérium szervezett a Lynx Commando szlovák terrorellenes egység irányításával, osztrák, cseh, magyar, szlovén, horvát és szlovák speciális egységek mintegy kétszáz tagja vett részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?