Közélet

Kiska: a parlamenti többség kudarcot vallott

A parlament kötelessége, hogy megtalálja a módját, hogyan választhatók meg a lehető legrövidebb időn belül a hiányzó alkotmánybíró-jelöltek, hogy az Alkotmánybíróság (AB) az alkotmányban előírt módon működhessen. Ezt csütörtökön jelentette ki a parlamentben Andrej Kiska államfő, reagálva az alkotmánybíró-választás eredményére.
TASR

2019. február 14. 21:32

Andrej Kiska - TASR-felvétel

Az elnök egyben kilátásba helyezte, hogy a jövő hét folyamán meglátogatja az Alkotmánybíróságot, ahol bejelenti, hogyan lehet biztosítani legalább az átmeneti működést.

Kiska szerint az, hogy a képviselők ismét nem választottak meg egyetlen jelöltet sem, nagy csapást jelent az emberek politikusokba vetett bizalmára nézve. „A Nemzeti Tanács kötelessége és a parlamenti kormánytöbbség felelőssége az, hogy megválasszanak 18 jelöltet, akik közül én elnökként kinevezek kilenc bírót. A Nemzeti Tanács, és így a parlamenti többség nem teljesítette ezt a kötelességét” – állapította meg az államfő.

Kiska úgy véli, a kormánytöbbség ignorálta az emberekkel szembeni alapvető felelősségét, vagyis hogy biztosítsa az állam és az alkotmányos intézmények normális működését. „Elegendő jelölt, köztük elegendő magasan képzett jelölt állt rendelkezésükre, ebben a szakma is egyetértett. Tőlem is megkapták az ígéretet, hogy felesleges időhúzás nélkül ki fogom nevezni a javasolt jelöltek felét” – tette hozzá az elnök.

Az államfő arra is rámutatott: 12 éve ismert tény, hogy egyszerre kell majd lecserélni az alkotmánybírók többségét. „Ennek ellenére a parlamenti többség kudarcot vallott és működésképtelenné tette a legalapvetőbb alkotmányos intézményt Szlovákiában” – mondta Kiska, hangsúlyozva: az AB létfontosságú a demokratikus folyamatok normális működése szempontjából. „Sajnálatos módon az Alkotmánybíróság színvonala helyett Szlovákia ma azzal foglalkozik, hogyan biztosítsa annak puszta létét. Azért, mert egyesek az államérdek fölé helyezik a személyes érdekeiket és az egót” – zárta az államfő. 

A parlament az ismételt szavazáson sem választotta meg az alkotmánybíró-jelölteket. A szavazáson 143 képviselő volt jelen, öten nem adták le a szavazólapot. A 138 leadott szavazólap közül 49 érvénytelen és 89 érvényes volt. Mivel senkit sem választottak meg, új szavazásra kerül sor.

A képviselőknek 18 jelöltet kellett volna megválasztaniuk, akik közül Andrej Kiska államfőnek kellett volna kineveznie a kilenc új alkotmánybírót. Utóbbiak ültek volna azok helyére, akiknek február 16-án jár le a mandátumuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Belerúgott Čaputovába a magyar kormánysajtó

Keresik ezt a férfit, életveszélyben lehet

Nem fogadta el a pápa a pedofília eltussolása miatt elítélt bíboros lemondását

Kétszáz ember nézte élőben az új-zélandi mészárlást, de egyik sem jelzett a Facebook moderátorának

Értékes pont, de nyerhettek is volna

Kevés hulladékot szeparálnak a galántai járásbeli falvakban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?