Kiska: a hazai cégek az előítéletek miatt nem alkalmaznak romákat

Poprád |

<p>A poprádi Pasell Slovakia gyárába látogatott el ma Andrej Kiska köztársasági elnök. Az üzem gumi és műanyag elemeket gyárt autókba és háztartási elektronikai eszközökbe.&nbsp;</p>

A dolgozók megközelítőleg ötödét romák teszik ki, de az idénymunkák idején számuk olykor 60 százalékig is felduzzad.  A gyárlátogatás után az államfő elmondta, a hazai cégek főleg azért nem alkalmaznak romákat, mert előítéleteik vannak, holott a poprádi példa tanulsága éppen az, hogy ha a roma munkavállalók megkapják a bizalmat, akkor épp olyan munkaerővé tudnak válni, mint más. Zuzana Rošková, a Pasell Slovakia igazgatója elmondta, a roma dolgozók beiskolázásánál nagyobb türelemre van szükség, és olykor azért tart tovább, mert a dolgozóknak olykor írni és olvasni is meg kell tanulni. Andrej Kiska mai programja keretében, a romák nemzetközi napja alkalmából Görgőre (Spišský Hrhov) is ellátogatott, ahol az önkormányzatnak számos pozitív intézkedést tett a romák integrációjáért, majd a batizfalvai (Batizovce) roma közösség tagjaival találkozott. Innen a kormánygéppel Olaszországba repült, ahol munkalátogatáson, a Vatikánban pedig hivatalos látogatáson vesz részt.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?