Kisebbségi kozmetikázás

Pozsony |

<p>A szlovákok és a kisebbségek viszonya konfliktusmentes, az esetleges problémákat a politikusok gerjesztik. Többek között ezt állítja a kormányhivatal jelentése a hazai kisebbségek helyzetéről.&nbsp;A már lemondott kisebbségi kormánybiztos, A. Nagy László eredeti jelentése bírálta a szlovák jogrendszert, ezért a kormányhivatal átdolgoztatta a szöveget.</p>

Túlságosan kritikus hangvételűnek találta, ezért minden bizonnyal átdolgoztatta a kisebbségek 2012-es szlovákiai helyzetéről és jogállásáról szóló jelentést a kormányhivatal. Az első változatot az év elején még a lemondott kisebbségi kormánybiztos hivatala állította össze – március végén kellett volna jóváhagynia a kormánynak. Ezzel szemben a jelentés csak néhány napja került tárcaközi egyeztetésre. Lapunk megkérdezte a kormányhivatalt: mi a késés oka, és miért dolgoztatták át az anyagot – a kétmondatos válaszból ez nem derül ki. „A jelentés beterjesztésének szeptemberig történő elhalasztásáról még A. Nagy László ténykedése alatt született döntés. A tárcaközi egyeztetésre a jelentés első változata került” – állítja a kormányhivatal. Lapunk viszont úgy tudja, az első változatot (amelyet egyébként a kisebbségi bizottság tagjai is megkaptak) azért kellett átírni, mert a hazai törvényi szabályozás hiányosságait emelte ki, és konkrét javaslatokat nevezett meg az egyes problémák orvoslására. Az új változatban már nem szerepelnek a kormánybiztos ajánlásai. A zárszóban például ez a megállapítás olvasható: „A többség és a kisebbség együttélése Szlovákiában az élet minden területén problémamentes. (…) A magyar kisebbség esetében csupán politikai szinten akadnak problémák, amelyeket egyes politikai pártok képviselői gerjesztenek.” „Aki ezt leírta, az alighanem máshol él, nem Szlovákiában” – jegyezte meg Petőcz Kálmán, a kormányhivatal (azóta megszüntetett) emberi jogi főosztályának egykori vezetője, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke. További részletek csütörtöki nyomtatott kiadásunkban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?