Kilenc gyermekorvos távozott, de nincs vészhelyzet

Pozsony |

<p>Az Egyetemi Gyermekkórház cáfolta azokat a hétvégén megjelent állításokat, amely alapján a kórház onkológiai és hematológiai osztályán tömegesen mondanak fel az orvosok, és veszélyben van a gyermekek szakszerű ellátása.</p>

A hétvégén egy névtelen levélben arra figyelmeztetették Tomáš Drucker (Smer-jelölt) egészségügyi minisztert – állítólag az Egyetemi Gyermekkórház onkológiai és hematológiai osztályán kezelt gyermekek szülei –, hogy az utóbbi időszakban kilenc szakképzett orvos hagyta el az intézményt. „Az orvosok eme exodusa egy évvel Alexandra Kolenková osztályvezető kinevezése után kezdődött, de nem szeretnénk értékelni, hogy az ő személye mennyire járult hozzá az orvosok távozásához” – áll a névtelen levélben, mely az egészségügyi személyzet zaklatásáról, illetve a magasan képzett orvosok magánpraxisba vonulásáról is beszámolt.

Ladislav Kužela, az Egyetemi Gyermekkórház igazgatója cáfolta a névtelen levélben szereplő állításokat. „Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a gyermekkórház minden osztályán, beleértve az onkológiai és hematológiai osztályt is, maximális mértékben biztosítjuk a kis betegek teljes körű egészségügyi ellátását, amiről megfelelő számú orvos gondoskodik, beleértve a magasan képzett, két szakvizsgával rendelkező orvosokat is” – közölte Kužela. Hozzátette, nagyon sajnálja, hogy a névtelen információkkal nyugtalanították és stresszelték a rákbetegséggel küzdő gyerekeket és szüleiket, akik az ilyen információk nélkül is aggódnak gyermekeik élete és egészségi állapota miatt.

Ugyanakkor Ladislav Kužela elismerte, hogy az utóbbi három évben, beleértve a transzplantációs osztályt is, összesen kilenc orvos hagyta el a kórházat, ám a távozók közül csak egyetlen orvosnak volt gyermekonkológiai és -hematológiai szakvizsgája. A kórház igazgatója szerint az orvosok távozását nem lehet összekötni az onkológiai osztály új vezetésével. „Egy orvos az új osztályvezető kinevezése előtt távozott, egy másik pedig miután befejeződött a posztgraduális képzése. Utóbbi egyébként is meghatározott időre érkezett kórházunkba” – magyarázta az igazgató. Kužela kijelentette, jelenleg 31 orvossal működik a klinika, közülük 17 szakorvos.

Alexandra Kolenková, az Egyetemi Gyermekkórház onkológiai és hematológiai osztályának vezetője szerint a névtelen levél mögött az osztály volt orvosai állhatnak, akik idén tiltakozásképpen mondtak fel, miután az osztály megvált egy problémás orvostól. „Úgy tűnik, valakinek nem tetszik, hogy az osztály nélkülük is működik” – mondta Alexandra Kolenková, hozzátéve, hogy a távozó orvosokat szinte azonnal pótolták. A kórház a nyári szabadságok ideje alatt sem küzdött orvoshiánnyal.

A kórház helyzetéről Tomáš Drucker miniszter is tájékozódott. „Az egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított a gyermekkórház ügyében, melynek vezetésétől széles körű tájékoztatást kaptunk a felmerülő kérdésekről és az aktuális helyzetről” – közölte Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?