Kik a pozsonyi jelöltek?

Rozsnyó/Pozsony. Gordon László, az MKP rozsnyói járási elnöke nem egyezik bele, hogy az MKP járási elnöksége a Rozsnyó vidékére jutó öt megyei parlamenti hely közül csak háromra állíthasson jelöltet.

Rozsnyó/Pozsony. Gordon László, az MKP rozsnyói járási elnöke nem egyezik bele, hogy az MKP járási elnöksége a Rozsnyó vidékére jutó öt megyei parlamenti hely közül csak háromra állíthasson jelöltet. „A Rozsnyói járás lakosságának 35 százaléka vallja magát magyarnak, ez lehetővé tenné, hogy az MKP mind az öt regionális parlamenti képviselői mandátumot megszerezze. „A koalíciós partnerek ragaszkodnak ahhoz, hogy a közös választási listán egy-egy jelöltet állíthassanak járásunkban. A kerületi koalíció megyeielnök-jelöltjét hajlandó vagyok támogatni, támogatottságunk alapján azonban legfeljebb egy mandátumról mondhatunk le” – jelentette ki Gordon László. Az 1998-as országos parlamenti választásokon az MKP az első helyen végzett a járásban, a Rozsnyó vidékén élő választók 25,2%-a szavazott rá.

Tegnap aláírták a koalíciós szerződést a Pozsonyi kerületben koalícióban induló öt párt, az SDKÚ, a KDH, az ANO, az MKP és a DS képviselői. A megyei elnöki posztra Ľubo Romant, az ANO jelöltjét támogatják. A 46 önkormányzati képviselő-jelölti hely közül az MKP 6-ot tölthet be: két jelöltje lesz Pozsony II. járásában (Mészáros Alajos, Wurster János), egy jelöltje Pozsony IV. járásában (Schniererné Wurster Ilona), egy jelöltje Pozsony V. járásában (Beke Tibor) és két jelöltje a Szenci járásban (Agárdy Gábor, Duray Rezső). Duray Rezső, az MKP pozsonyi kerületi szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a koalíciós szerződés tartalmazza az önkormányzati tisztségek elosztását is, melybe csak az SDKÚ nem egyezett bele. Ennek értelmében a megyei elnök helyettesének tisztségéért a KDH jelöltje száll ringbe, az MKP jelöli a megyei elnök hivatalvezetőjét, a DS pedig a megyei önkormányzat főellenőrét. A magyar jelölteket Duray tudomása szerint csak a Szenci járásban választották titkos szavazással, de reméli, hogy a többi magyar jelölt is megállja a helyét. (kmot, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?