Kihelyezett ülésen találkozik a Híd Regionális Fejlesztéspolitikai Kabinetje

Pozsony |

<p>Pénteken, március 24-én találkozik a Híd Regionális Fejlesztéspolitikai Kabinetjének képviselete Tardoskedden. A kabinet új ügyvivője, Rigó Konrád kulturális államtitkár egy konferenciával köti össze a kabinet ülését.&nbsp;A régiók mobilizálását kezdeményező konferencia végén és a kabinetülésen egyaránt részt vesz többek között Sólymos László környezetvédelmi miniszter is. A regionális kabinet fő céljaként a helyi utak rekonstrukcióját, valamint a helyi vállalkozók és mezőgazdászok termékeinek népszerűsítését tűzte ki.</p>

“Az elmúlt hetekben hozta nyilvánosságra az Európai Únió új jelentését a régiókról, amelynek szerves részét képezték a V4 országai is. Ennek kapcsán még fontosabb, hogy itthon is foglalkozzunk a dél-szlovákiai régiók jövőjével” - nyilatkozta Sólymos László, miniszter.

A Híd novemberi közgyűlésén határozta meg a regionális kabinet fő céljait. A Polgári vízióban megfogalmazott célokon kívül elsőbbséget élvez például a helyi élelmiszer adómentes forgalmazása is 30 kilométeres körzetben. Emellett a regionális kabinet munkájának prioritásaként szabta meg, hogy képviselői a pozsonyi tárgyalásaikon kívül regionális helyszíneken is találkozzanak.

“Az első ilyen kihelyezett ülés pénteken valósul meg, Tardoskedden. Szeretnénk, ha közvetlenül a helyszínen tudnánk oldani a felmerülő problémákat. Találkoznunk kell a helyi képviselőkkel, elsőkézből szeretnénk hallani a problémákat, hogy oldani tudjuk őket. Ez számunkra is nagyon jó tapasztalat“ - mondja Rigó Konrád, államtitkár.

Híd Regionális Fejlesztéspolitikai Kabinetje 9 tagú, elnöke Sólymos László. A tanácsadói szerv a törvényhozás és végrehajtás különböző területein dolgozó tagok, jelöltek munkáját fogja össze, koordinálja, teszi még hatékonyabbá.

A regionális kabinet ülését egy szakmai konferencia előzi meg. A régiókban a jövő? című találkozón az önkormányzatok lehetőségeiről, a kis- és középvállalkozók problémáiról és azok megoldásáról szlovákiai magyar szakemberek számolnak be. A konferencia online regisztrációhoz kötött, jelentkezni itt lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?