Kick-box bajnok a kozmetikus lány

Pruzsinszky Ivett a párizsi kick-box világbajnokságon egy arany és egy ezüstéremmel zárt súlycsoportjában. A korábban Európa-bajnoki címet is szerző hölgy ökölvívásban is világszínvonalon teljesít, és még csak 20 éves. Sikersorozatáról, eredményekben gazdag pályájáról, életéről beszélt lapunknak.

„Mindig a maximumot igyekszem kihozni magamból“ Sinkó Gyula felvételeMost is éppen edzésről jössz. Egy percre sincs leállás?

Most azért nem annyira komolyan edzek, inkább csak önszorgalomból úszkálok. Két hét pihenőt kaptunk a világbajnokság után, aztán folytatjuk a felkészülést, hiszen idén még lesznek versenyek.

Hölgy létedre világbajnok kick-boxos és ökölvívó vagy. Félnek tőled a férfiak?

Nem nagyon. A barátok között néha van ebből viccelődés, de azért ezt nem kell komolyan venni.

Gyerekkorodban mi akartál lenni?

Esztergomban két lehetőségem volt gyerekként, ami még tetszett is: a kick-box és a jazz-balett. Aztán az előbbit választottam, a tánc pedig csak az ötlet szintjén maradt meg. Kilencévesen kezdtem el kick-boxolni, fél évvel később pedig már versenyeztem.

A szüleid mit szólnak ahhoz, hogy a lányuk ilyen kemény, férfias sportágban versenyez?

Édesapám évekig birkózott, ő nagyon örült neki. Édesanyám is hamar elfogadta a dolgot, inkább a nagyszüleim voltak ellene. Aztán ahogy jöttek az eredmények, ők is megnyugodtak, büszkék lettek.

Ökölvívás vagy kickbox? És hogyan jött a képbe az ökölvívás?

A technikája majdnem ugyanaz mindkettőnek. A lányoknál gyakoribb, hogy a két sportágban egyszerre versenyezzen valaki. Általában akinek gyengébb a lábtechnikája, vagy kevésbé eredményes kick-boxban, átvált az ökölvívásra. Nekem két edzőtársam elindult ökölvívó versenyeken, és egy alkalommal Gyöngyösön én is beneveztem velük egyre. Nyertem, a szakmából jelenlévők pedig felfigyeltek rám, és további versenyekre hívtak. Ott is bizonyítottam, így aztán benne maradtam az ökölvívásban is.

A VB-n light contactban és semi contactban indultál. A full contact miért maradt ki? Ott is biztosan eredményes lettél volna...

A kedvencem a light contact, éppen emiatt szívfájdalmam, hogy pont abban nem sikerült nyernem. Mindháromban egyébként nem lehet indulni, vagy full, vagy a másik kettő. Mivel a light adott volt, mellette még belevágtam a semi-be is.

Zavar az esélyesség terhe?

Nem. Mindig a maximumot igyekszem kihozni magamból, és a cél mindig a végső győzelem. Persze a második VB cím után már jobban készülnek az emberre az ellenfelek, nagyobb skalpnak számít, és ez kissé megnehezíti a dolgomat.

Mennyi munka van egy világbajnoki cím megszerzésében?

Nem kevés. A felkészülés már januárban elkezdődött. Márciusig alapoztunk -–futottunk, erősítettünk -– aztán tavasszal jöttek a válogatóversenyek, amelyek révén lehet az országos bajnokságon elindulni. Nyáron ismét erősítettünk, edzőtáboroztunk, aztán jött az OB, aminek a megnyerése után már a válogatott tagjaként készültem a VB-re. Januárban még heti 3-4 futással és heti 6-7 edzéssel készültem, de a válogatottban már napi három edzéssel gyötörtük magunkat.

Ennyi minden mellett jut még idő a magánéletre is?

Nagyon nehéz, de persze az embernek tudnia kell összeegyeztetni a dolgait, és én még több mást is csinálok a sport mellett. Azt azért tudni kell, hogy ebből a sportágból, legyen az ember bármilyen eredményes, nem lehet meggazdagodni. Ezért a jövőre is gondolva szereztem egy kozmetikusi szakmát, árubeszerzőként besegítek a családi virágboltban, és hetente ötször kick-box aerobicot tartok Szomoron és Pilismaróton.

Nem zavar, hogy a sportág eléggé ismeretlen Magyarországon, kicsi a népszerűsége? Nincs akkora felhajtás körülöttetek.

Persze, hogy zavar, de nem tudunk ellene mit tenni. Sokkal jobban bánt, hogy a sikereink után még a város sem keresett meg minket, hogy legalább gratuláljon az eredményeinknek. Egyébként az egyesület sem kap sok támogatást.

Tudnak rólatok a városban?

Persze, azért rengeteg gratulációt kaptunk, sokan kerestek meg minket. Ez mindenképpen jól esett.

Mit csinálsz, ha befejezed az aktív sportot?

Úgy vélem, hogy a lányoknak sokkal kevesebb lehetőségük van edzőként dolgozni. Persze a sportnak sosem fogok hátat fordítani, sokkal jobban benne van már az életvitelemben a mozgás, testedzés. De gondolok a jövőre, ezért is szereztem szakmát.

Mikor fejezed be?

Most 20 éves vagyok, hat-hét évig még biztosan folytatom. Aztán persze gyerekeket szeretnék.

Olimpia?

Egyelőre arról volt szó, hogy a 2008-as olimpián esetleg a női ökölvívás már programba kerül, de úgy tűnik, hogy csak 2012-re lesz belőle valami.

És ha biztosan eldől, hogy 2012-ben a női ökölvívás olimpiai sportág lesz?

Hú, az még kilenc év. Hát, ha biztosra mondanák, akkor mindenképpen elgondolkoznék rajta.

Mi a véleményed Esztergomról? Lokálpatrióta vagy?

Itt születtem, és a mai napig is itt élek, ráadásul az egyesület is ide köt. Szeretem Esztergomot.

Jövőre?

Kick-box EB és ökölvívó VB lesz, unatkozni nem fogok. Nincs automatikus kvótaszerzés, keményen végig kell csinálni a válogatót, és ki kell harcolni már az utazás jogát is. Ráadásul rettentő módon doppingol, hogy két év múlva a következő kick-box VB-n a light contactban is aranyat nyerjek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?