Kuciak-ügy: A Penta is érintett?

Ján Kuciak
Pozsony |

Sajtóinformációk szerint a Kuciak-ügy egyik vádlottja, Alena Zs. azt vallotta, hogy a Penta befektetési csoport vezetője, Jaroslav Haščák is a gyilkosság megrendelői között lehet. A rendőrség kételkedik a vallomásában.

Az információkat először a Penta befektetési csoport tulajdonában lévő Plus Jeden deň bulvárlap hozta. Később azonban a Denník N napilap az értesülések részletes hátterét is ismertető írásban azt közölte, a Gorilla iratokból ismert pénzügyi csoport tulajdonában lévő bulvárlap csak az után tette közzé a Haščák érintettségéről szóló cikkét, hogy ők a témában már megkeresték a Pentát.

Az értesülések szerint Alena Zs. azt vallotta, hogy a Penta a bűntényt rá akarja terhelni Marián Kočnerra, aki szerinte valójában ártatlan, akár csak ő. A rendőrség szkeptikus a nő vallomását illetően, hiszen többször változtatott már rajta.

A Denník N szerint a befektetési csoport hosszabb ideje konfliktusban van Daniel Lipšic volt igazságügyi miniszterrel, aki a Radičová-kormány belügyi tárcavezetője is volt, jelenleg pedig a Kuciak család jogi képviseletét látja el.

A hírhedt nagyvállalkozó, Kočner, aki egyben közel áll Alena Zs.-hez, korábban nyilvános felhívást tett, amelyben Lipšicre vonatkozó lejárató információkért pénzt ajánlott. Kočner bizalmasa és ügyleteinek lebonyolítója, Peter Tóth pedig más, a Penta érdekeltségeit védő lépéseket tehetett. Egy esetben a pénzügyi csoport tulajdonában lévő egészségügyi intézményeket kritizáló személyek lejáratását szervezhette meg – írja a Denník N Tóth vallomására hivatkozva. A lap szerint jól kivehető a Penta, Tóth és Kočner közötti kapcsolatrendszer. Tóth például kommunikált a váltóhamisítási ügyben letartóztatott Kočnerrel, a még szabadlábon lévő Alena Zs.-vel, de a Penta külkapcsolatokért felelős menedzserével, Martin Dankóval is. Tóthról, az egykori újságíróról és titkosszolgálati munkatársról egyébként feltételezhető, hogy Kočner megbízásából újságírókat, köztük Kuciakot is megfigyelhette. Tóth most a Kuciak-ügyben betöltött szerepe miatt védett tanú státuszt élvez.

Az ügyben megkerestük Grendel Gábort, az ellenzéki OĽaNO-NOVA parlamenti képviselőjét. Grendel elmondta, amikor 2012-ben Lipšiccel közösen megalapították a politikai mozgalmukat, lejáratókampány indult ellenük. „Értesüléseim szerint, nagyjából 4 vállalkozó lehetett érdekelt ebben a lejárató kampányban” – mondta a képviselő. Arra a kérdésünkre, hogy ezek között van-e valaki, aki a Pentához köthető, Grendel igennel válaszolt. A képviselő szerint a kampányban tevékeny személyek később részt vettek nem csak Ján Kuciak, de más újságírók megfigyelésében és szervezett lejáratásában. 

A Penta menedzsere, Danko elutasította, hogy bármi közük lenne az újságíró és jegyese meggyilkolásához. „Kategorikusan elutasítom, hogy bárkivel, akár Peter Tóthtal való bármilyen kapcsolatom bárhogyan is összefüggésben lenne Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásával, vagy bizonyos személyek jogellenes megfigyelésével” – nyilatkozta a befektetési csoport menedzsere, és hozzátette, hogy a Penta sosem állt üzleti kapcsoltban Tóthtal. Az ügyben mi is megkerestük Dankót, a Penta külkapcsolatokért felelős menedzserét, aki elmondta, szerinte Grendel állításai hiteltelenek és elhatárolódik a kijelentésektől. „Nincs tudomásom semmiféle emberekről és semmiféle kampányról, amely Grendel úr lejáratására irányult volna”- nyilatkozta Penta menedzsere.

A Kuciak-ügyben letartóztatott személyek ellen a rendőrség több személy, így Peter Šufliarsky és Maroš Žilinka ügyészek valamint Lipšic meggyilkolásának előkészítése ügyében is nyomoz.

Lapunk kiadója, a Duel – Press Kft. a Penta befektetési csoport tulajdonában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?