<p>Nem taníthat a pozsonyi Komenský Egyetem Evangélikus Teológiai Karán Ondrej Prostredník, az ismert teológus. A tiltást egyháza püspöki karától kapta, úgy tűnik, azért, mert kiállt az LGBTI közösség jogaiért az augusztusi pozsonyi szivárványos meneten.</p>
Kiállt a melegek mellett, nem taníthat
Prostredník docensként oktatott az evangélikus karon. A szlovákiai evangélikus egyház püspökeinek nyilvános állásfoglalását szerdán tette közzé Facebook-oldalán. Az állásfoglalásban a püspökök kijelentik, Prostredník véleménye nem az egyház véleménye, és elhatárolódnak tőle. A karon való tanítástól azért tiltják el, mert szerintük a teológus visszaél helyzetével és az akadémiai szabadsággal, és precedens nélküli módon befolyásolja a fiatal hívők és teológushallgatók nézeteit azzal, hogy saját, az egyházétól elütő véleményét ülteti a fejükbe.
Prostredník azon kevés egyházi ember közé tartozik, akik nyíltan felszólaltak az LGBTI közösség jogai mellett. Az augusztusi, pozsonyi szivárványos meneten beszédet is mondott. „Azért jöttem el, mert ezt fontosnak tartom, és nem látom okát, miért ne tenném meg” – mondta a bratislavskenoviny.sk portálnak a meneten. Beszédében később azt mondta, az egyházakban nagyon sok olyan ember van, aki támogatja az LGBTI közösség jogait, ám inkább úgy döntöttek, erről nem beszélnek hangosan. „Azért jöttem, hogy azon keresztények nevében beszéljek, akik nem osztják az egyház hivatalos álláspontját, mely nagyon ellenséges az LGBTI közösséggel szemben” – jelentette ki. Úgy gondolja, épp az egyháznak kellene támogatnia a meleg közösség törekvéseit, például azt, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatban élhessenek. „Azt kívánom, hogy az egyházakban már hagyjunk fel azzal az abszurd gyakorlattal, hogy összekötjük az LGBTI közösséget az úgynevezett hagyományos családot fenyegető veszélyekkel. Azt kívánom, hogy az egyházban ne beszéljünk többé úgy bármelyik kisebbségről, mint a hagyományt, a folytonosságot és a biztonságot megzavaró tényezőről” – magyarázta.
A szivárványos menet szervezői Prostredník ügye kapcsán azt mondták, sajnálják, hogy Szlovákiában még ma is büntetést kaphat valaki azért egyházától, mert nyitott az LGBTI közösség felé, és köszönik Prostredník bátorságát.
Nem az elismert teológus az első olyan egyházi személy, aki az evangélikus egyházban problémába keveredett a melegjogokat támogató kijelentései miatt. Tavaly Jakub Pavlús fiatal lelkész vesztette el kápláni posztját, mert nem volt hajlandó egyetérteni a püspökök véleményével, mely szerint a házasság kizárólag nő és férfi kapcsolata lehet. Prostredník akkor kiállt Pavlús mellett. (Aktuality, Sme, fm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.