Ki sokat, ki keveset

Pozsony. Egyedül az Új Polgári Szövetség (ANO) lépte túl – mintegy 940 ezer koronával – a választási kampányra megszabott kiadások pártonkénti 12 millió koronás felső határt, áll a parlament által tegnap tudomásul vett jelentésben. Az ANO ezért az összeg dupláját fizette be a pénzügyminisztérium számlájára.

Pozsony. Egyedül az Új Polgári Szövetség (ANO) lépte túl – mintegy 940 ezer koronával – a választási kampányra megszabott kiadások pártonkénti 12 millió koronás felső határt, áll a parlament által tegnap tudomásul vett jelentésben. Az ANO ezért az összeg dupláját fizette be a pénzügyminisztérium számlájára. Büntetést fizetett az SDKÚ is, jelentését ugyanis nem a megszabott határidőn belül küldte el, ez 200 ezer koronájába került a pártnak. Rajta kívül további hét párt teljesítette késve törvényszabta kötelességét, mivel azonban parlamenten kívüli erőkről van szó, a pénzügyminisztérium elengedte büntetésüket. A választásokon szereplő 26 párt összesen 86 millió koronát fordított a kampányra, a parlamentbe jutottak közül a legkevesebbet a KSS költötte, alig több mint 400 ezer koronát, a kommunistákat a KDH követi 5,8 millió és az MKP 6,4 millió koronával. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?