Ki lesz az új járási elöljáró?

Komárom/Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnöksége nem javasolja, hogy újra Keszegh Margit töltse be a járási elöljáró posztját a most kezdődő választási időszakban.

„Négy évvel ezelőtt független szakértőként kérték fel őt erre a feladatra, de az óta sem lépett be a pártba. Nem volt felhőtlen az együttműködés az eddigi elöljáróval. Ez politikai funkció és Keszegh Margit még csak nem is tagja az MKP-nak” – indokolta Bastrnák Sándor, a párt járási elnöke a döntést. A járási elnökség a Keszegh Margit által készített, a hivatal négyéves munkáját elemző beszámoló alapján döntött, mondta Bastrnák. „Az anyag tartalmazta azt is, hogy a járási hivatalokat nem szabad megszüntetni, ez a felvetés viszont nem egyezik az MKP programjával” – fűzte hozzá a járási elnök.

Keszegh Margit szerint az ügy hátterében az áll, hogy ő is indul Komárom polgármesteri posztjáért, és a párt helyi vezetőinek nem tetszik, hogy saját jelöltjének, Bastrnák Tibornak újabb riválisa akadt. Ezt a feltételezést lapunk megkeresésére az érintett légből kapottnak tartotta, mert meggyőződése szerint a polgárok jó programra és hiteles személyre voksolnak, nem tisztségviselőkre. A volt elöljáró így folytatta: „Nem azt kifogásolom, hogy nem jelölnek újra, hanem a módszert, ahogy ez történt. Az elmúlt hét végéig nem értesítettek arról, hogy számítanak-e munkámra a továbbiakban. Nem hívtak meg a munkámat értékelő ülésre sem. Az általam készített beszámoló egyébként csak annyit tartalmaz, hogy a járási hivatalokat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni; ezt egyébként igazolja az iskolák elhúzódó átadása is. Keszegh nem tapasztalta a járási elnök által említett súrlódásokat. „Ha hívtak, szívesen részt vettem az elnökség ülésein; a jelenlegi döntés hátterében egyértelműen a polgármesteri jelöltségem áll” – véli a járási elöljáró.

Az MKP országos elnöksége tiszteletben tartja a párt járási szerveinek javaslatait, mondta Bárdos Gyula alelnök, várható tehát, hogy – ha a kormány is jóváhagyja – az új komáromi elöljáró a járási elnökség által javasolt Békési Péter lesz, aki jelenleg a hivatal vállalkozói főosztályát vezeti. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?