Ki kíváncsi a kérésekre?

Pozsony. A négy koalíciós párt minél előbb szeretné megtudni, hogy Ivan Šimko mit kér a kormány támogatásáért cserébe, ezért a koalíciós pártok frakcióvezetői már a napokban tárgyalóasztalhoz ülnek az SDKÚ-ból kivált képviselőkkel.

Pozsony. A négy koalíciós párt minél előbb szeretné megtudni, hogy Ivan Šimko mit kér a kormány támogatásáért cserébe, ezért a koalíciós pártok frakcióvezetői már a napokban tárgyalóasztalhoz ülnek az SDKÚ-ból kivált képviselőkkel. „A kormánykoalíció számára minden más megoldás csak rosszabb lehet, tehát mindenképp meg kell egyeznünk Šimkóékkal. Egyelőre fölösleges lenne az együttműködés feltételeiről beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a képviselőcsoportnak milyen elvárásai vannak. Ivan Šimko még nem nyilatkozott kéréseiről” – mondta a több mint háromórás szerda esti koalíciós tárgyalás után Pavol Hrušovský, a KDH elnöke. Az azonban biztos, hogy Mikuláš Dzurinda kormányfő nem kívánja megnyitni a koalíciós szerződést, és visszautasítja, hogy a kormánnyal kapcsolatos bármilyen személycseréről tárgyaljanak. A kormánypártok egyedül a szerződés kiegészítését tartják lehetségesnek. A miniszterelnöknek nincs kifogása az ellen, hogy továbbra is Zuzana Martináková maradjon a parlament alelnöke. Ennek azonban az a feltétele, hogy támogassa a kormányprogram megvalósítását.

Šimko szívesen tárgyal a kormánypárti klubokkal, ám szerinte ez nem elég: a frakcióvezetői megbeszélések nem vezethetnek megfelelő eredményhez. Az első ilyen találkozóra ma kerül sor. A Szabad Fórum platform politikai okokból vált ki az SDKÚ-ból, ezért azok a feltételek is, melyek mellett hajlandók támogatni a kormányt, politikai jellegűek lesznek. Šimko tegnap konkrét követeléseket nem akart elárulni, ezeket majd partnereivel közli, ha kíváncsiak rá. Szerinte a kormánypárti vezetőknek kellene őt tárgyalóasztalhoz invitálniuk. Hrušovský szerda éjjel elismerte: nem egyeztek meg semmilyen mechanizmusban, ki kit szólítson meg. A KDH elnöke szerint a koalíció azzal megtette az első lépést, hogy felszólította Šimkóékat a tárgyalásra. Hrušovský szerint azért sem kezdeményezhet a koalíció hivatalos politikai tárgyalásokat, mert formálisan nincs kivel: Šimkóéknak se pártjuk, se frakciójuk nincs, csak egy képviselőcsoportot képeznek.

Viliam Veteška, a parlament alelnöke (HZDS) kijelentette: a Vladimír Mečiar vezette mozgalom csak akkor szavazza meg a Szabad Fórum frakció létrehozását, ha Šimkóék bizonyítják szabadságukat – például úgy, hogy legalább egy-két kormánytervezetet nem fognak támogatni a parlamentben. (rudas, sz-a, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?